A Simon-üggyel kapcsolatba hozott vállalkozó csütörtökön, a kihallgatásra szállítás közben rosszul lett. A budai mentőállomáson az orvosok nem tudták megmenteni életét.

Meghalt Welsz Tamás, a Simon-üggyel összefüggésbe hozott vállalkozó csütörtökön. Nagy Andrea, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője közölte: “A Simon Gábor ügyében ismertté vált W. Tamás elhalálozott. Halálának okát az arra hivatott hatóságok vizsgálják.”

A vállalkozót csütörtökön akarta kihallgatni a Központi Nyomozó Főügyészség. Egy rendőrautó ment érte Logodi utcai irodájához, ahonnét bilincsben szállították el, menetközben azonban rosszul lett. Az úgy tudni, hogy a férfit a budai mentőállomásra vitték be, de az orvosok nem tudták megmenteni az életét.

Simon Gábort március 10-én vették őrizetbe kihallgatása után, amikor újabb bűncselekmények elkövetésével gyanúsította meg őt a Központi Nyomozó Főügyészség.

Az akkor közölt megalapozott gyanú lényege szerint Simon Gábor egy saját személyi adatait tartalmazó hamis, egy dél-afrikai országban kiállított útlevelet szerzett, majd megkereste egy korábbi ismerősét, aki a hamis útlevél felhasználásával kérésére egy magyar banknál bankszámlát nyitott.

A cselekmény felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette megalapozott gyanújának megállapítására alkalmas – írta Keresztes Imre a közleményben.

Az Index internetes portál ugyancsak március 10-én azt írta, hogy a rendőrség egy hete házkutatást tartott egy vállalkozó érdi lakásában. Az illető, aki a hányatott sorsú magyar légitársaság, a Sólyom Airways vevőjeként került pár hónapja a figyelem középpontjába, hosszabb ideje Simon Gábor “pénzügyi bizalmasa” volt.

A rajtaütés során kiderült, hogy a politikusnak a házban külön széfje volt, amelyben a nyomozók több, a volt politikusra nézve terhelő dokumentumra bukkantak. A széfből került elő az a Gabriel D. névre kiállított, de Simon Gábor fényképét és adatait tartalmazó bissau-guineai útlevél is, amelyet egy nagyobb összeget tartalmazó bankszámla nyitásánál használtak.

A portál úgy tudja, hogy olyan papírokat is találtak a nyomozók, amelyeket a 240 milliós osztrák számla fedősztorijának alátámasztásához készítettek: a pénzt uruguayi eredetű kezelt vagyonként akarták a hatóságok előtt bemutatni. A széfből állítólag több tíz millió forint készpénz is előkerült.

A Magyar Nemzet szerdán írt arról, hogy az MSZP politikusai közül nem csupán Simon Gábor szerezhetett magának bissau-guineai útlevelet. A lapban azt írták: “állítólag afrikai úti okmányokkal rendelkeznek más szocialista országgyűlési képviselők is”.

Felidézték, hogy a Simon-ügyben gyanúsított, “remek MSZP-s kapcsolatokkal rendelkező Welsz Tamás” lakásában a nyomozók tucatnyi afrikai útlevélre bukkantak.