Nemzetiségek a parlamentben - Képviselő vagy szószóló?

2014.03.27. Jogi Fórum / Bakó Beáta

Tudnak-e majd képviselőt küldeni a nemzetiségek a parlamentbe? És akarnak-e úgy, hogy a nemzetiségi szavazat ára a pártlistás szavazat? Egyáltalán szükséges-e, hogy a nemzetiségeknek parlamenti képviselőjük legyen, vagy már a szószóló is valami?

Az új választási törvény vezette be a pártlisták mellett a nemzetiségi listát, amivel elméletileg a Magyarországon élő nemzetiségek kedvezményes kvótával juttathatnak képviselőt a parlamentbe. A törvény szerint a 93, pártlistákról bejutó képviselő rovására kaphatnak helyet a parlamentben a nemzetiségi képviselők, ettől azonban – az eddig regisztráltak számának fényében – úgy tűnik, egyelőre nemigen kell tartani. Mivel a nemzetiségekhez tartozóknak dönteniük kell, hogy az egyéni jelölt mellett a nemzetiségi, vagy a pártlistákra szavaznak, így ez a kedvezményes kvóta nem sokat oszt-szoroz a helyzeten. Annál is inkább, hogy – mint Unger Anna is rámutatott – a pártlistákkal ellentétben a nemzetiségi listára való szavazás valójában nem is választás. Nemzetiségi listát ugyanis csak az országos nemzetiségi önkormányzat állíthat, tehát egy adott nemzetiséghez tartozó állampolgár csak a saját nemzetiségének megfelelő listára szavazhat.

Ahhoz, hogy valaki a nemzetiségi listára szavazhasson, a választás előtt regisztrálni kell, de egyelőre az érintettek nem tolonganak. Legtöbben a romák és a németek regisztráltak (csaknem húsz-
húszezren), de még ők sem biztos, hogy tudnak majd képviselőt küldeni a parlamentbe.

A tudatosabb választók körében – akik remélhetőleg azzal is tisztában vannak, hogy nemzetiségi szavazatukat a pártlistás szavazatuk bánja – a politikai pártpreferencia nyilván előbbre való, mint a nemzetiséghez tartozás. Önmagában az, hogy egy jelölt ugyanahhoz a nemzetiséghez tartozik, nem garantálja, hogy az adott etnikai közösség érdekeit egységesen képviselni tudja a parlamentben, hiszen a nemzetiség és politikai nézet között nincs mindig szükségszerű összefüggés. Erre a külhoni magyar pártok vitái is példát szolgáltatnak, pedig a határon túl a nemzetiség sokkal inkább politikai kérdés, mint Magyarországon.

Nálunk viszont a politika legtöbb területe nemzetiségi szempontból irreleváns, így nem tudnak megélni nemzetiségi alapon szerveződő pártok. Éppen ezért a nemzetiségi jelölteknek akkor lenne igazi esélyük, ha a pártlistán felül lehetne rájuk szavazni (és még ténylegesen válogatni is lehetne közülük). Ez viszont a nemzetiséghez tartozóknak plusz szavazatokat jelentene, ami sértené a szavazategyenlőség elvét.

A szavazategyenlőséget a nemzetiségek tekintetében egyáltalán nem mindenhol veszik véresen komolyan. Szlovéniában például a magyar és az olasz kisebbség (összlakossághoz viszonyított létszámától függetlenül) egy-egy képviselőt küldhet a parlamentbe, akikre a bekerülési küszöb sem vonatkozik. A nemzetiségi képviselők ráadásul vétójoggal rendelkeznek az olyan kérdésekben, amelyek az adott kisebbség alkotmányos jogait érintik.

Nálunk valószínűleg ez a modell nem működne, mert tizenhárom hivatalosan elismert nemzetiség van Magyarországon, ami tizenhárom plusz képviselőt jelentene (adott esetben kvóta nélkül), ráadásul egy szlovén megoldáshoz hasonló vétójog esetén örökös vita lenne arról, hogy mi érinti a nemzetiségek alkotmányos jogait és mi nem. Viszont ha valamilyen csoda folytán néhány nemzetiségi képviselő mégis bejutna a parlamentbe, ők nem hogy vétójogot nem kapnának (ez nem is lenne kívánatos), de az új Házszabály értelmében a pártlistán bekerült képviselőkkel ellentétben még frakciót sem alakíthatnának – mutat rá a TASZ blogja.

Az új választási szabályok szerint azok a nemzetiségek, akik még a kedvezményes kvóta szerint sem tudtak képviselőt juttatni a parlamentbe (várhatóan az összes ilyen lesz), de listát azért állítottak, nemzetiségi szószólót küldhetnek az Országgyűlésbe, aki az üléseken felszólalhat, de nem szavazhat. Ez tulajdonképpen egy érdekképviseleti pozíció az érdemi politikai beleszólás nélkül, vagyis a másik véglet a szlovén vétójogos megoldáshoz képest.

Összességében a nemzetiségi képviselet azt a problémát veti fel, hogy hogyan oldjuk meg olyan csoportok jelenlétét a parlamentben, akiknek a jelöltjei a pártok jelöltjeivel esélytelenül szállnának versenybe, de – tételezzük fel – méltánytalan lenne, ha teljesen kimaradnának a törvényhozásból. Sok helyen az ilyen képviselők „elsuvasztására“ tartják a második kamarát, hogy a különböző kvóták szerinti képviselők ne torzítsák a politikai képviseletet az első kamarában, de valamilyen gyengébb beleszólásuk mégis legyen a jogalkotásba.

Azzal, hogy a mi egyetlen kamaránkba nemzetiségi kvóta alapján küldünk néhány szószólót, a politikai képviseletet nem torzítjuk – hiszen a képviselők számán felüli személyekről van szó –, csupán egy érdekképviselőt teszünk be oda, ahol igazából nincs helye. A magyar politikai kultúrát ismerve meglepő lenne, ha a szószólók érdemi befolyást tudnának gyakorolni a parlament munkájára, az pedig valószínűnek tűnik, hogy nemzetiségi képviselők továbbra sem lesznek az Országgyűlésben. Ez önmagában nem is baj, hiszen az a tendencia, hogy különböző identitások alapján kedvezményes kvótákkal jussanak politikai képviselethez bizonyos csoportok, idővel csúszós lejtőre, a politikai képviselet tényleges torzulásához is vezethet.

  • kapcsolódó anyagok
ORSZÁGHÁZ
KISEBBSÉGI JOGOK
VÁLASZTÁS