Az eljárások lassúsága, az OBH elnök hatalma, a bírói nyugdíjazás visszatérő témák a sajtóban a bíróságok kapcsán. Az igazán lényeges változásokról azonban nem esik szó – tartják a Jogtudományi Intézetben a bírósági rendszer átalakulásáról megrendezett beszélgetés résztvevői.
„A nagy médiafigyelmet keltő ügyekben valahogy minden gyengeség összejön”
Elméleti és gyakorlati szakembereket is meghívtak az MTA Jogtudományi Intézetébe a bírósági rendszer átalakulásáról tartott kerekasztal-beszélgetésre. Bár az aránytalan ügyterhekről és a bírósági igazgatás átalakításáról sok szó esett mostanság, (nem is beszélve a bírák nyugdíjazásának európai vihart kavart ügyéről); a résztvevők azt hangsúlyozták, hogy sok olyan lényeges változás történt, amely gyakorlatilag rejtve maradt a szélesebb közönség előtt.
Amiről nem beszélünk (eleget?): rendesbírósági normakontroll, félig-különbíróságok, illegitim kollégiumi vélemények
Egyik alapvető újítása az Alaptörvénynek az alkotmányjogi panasz bevezetése, amelytől sokan egyfajta alkotmányos szemlélet meghonosodását várják a bírói gyakorlatban. A jogintézmény rá fogja kényszeríteni a bírákat, hogy alkotmányos szempontokat is figyelembe vegyenek az ítélkezés során – vélte Balogh Zsolt kúriai bíró, a PPKE oktatója. Ellenvetésként ugyanakkor felmerült a beszélgetést moderáló Jakab András, a Jogtudományi Intézet igazgatója részéről, hogy esetleg a bírák rászoknak, hogy az Alkotmánybíróság kikerülése végett egyenesen az Európai Bírósághoz forduljanak előzetes döntéshozatal iránt. Bencze Mátyás, a Jogtudományi Intézet munkatársa elvetette ezt a megközelítést. Némi derültség közepette kijelentette: annyira leterheltek Magyarországon a bírák, hogy ilyen stratégiai gondolkodásra tömegesen biztosan nincs idejük és erejük. Darák Péter Kúria-elnök szerint az alkotmányjogi panasszal az a baj, hogy ezekben az esetekben az Alkotmánybíróság nem véglegesen dönt, hanem visszautalja az ügyet a Kúria elé. Vagyis végső soron a Kúriának kell megmondania, hogyan lehet a helyzetet megoldani.
Fontos új jogköre a Kúriának az önkormányzati rendeletek törvényességi felülvizsgálata, amivel koncepcionális változás történt a normakontroll terén – emelte ki Balogh Zsolt. Mint mondta, ez egyáltalán nem új ötlet, az Alkotmánybíróság évtizedes törekvése végére tett pontot a jogalkotó a rendesbírósági normakontroll megteremtésével. Mivel az önkormányzati rendeletek felülvizsgálata nem alkotmányossági, hanem törvényességi kérdés, így helyénvaló volt az Alkotmánybíróság normakontroll-monopóliumának a megtörése; annál is inkább, mert valamirevaló közigazgatási bíráskodás nem képzelhető el normakontroll nélkül – tette hozzá Balogh.
Hogy mennyire való valamire a jelen formájában félig-különszervezett közigazgatási (és munkaügyi) bíráskodás, arról már megoszlottak a vélemények. Bencze Mátyás üdvözölte a közigazgatási és polgári bíráskodás szétválasztását, hiszen „ezek teljesen más jellegű ügyek, semmi közös nincs bennük azon kívül, hogy a Pp-t kell alkalmazni”. Kritikusabban állt a témához Kengyel Miklós, az Andrássy Egyetem és a PTE oktatója. Kifejtette: azzal, hogy első fokon létrehozták a közigazgatási és munkaügyi bíróságokat, nem teremtették meg a klasszikus értelemben vett különbíróságokat. A különbíróság ugyanis attól különbíróság, hogy más az összetétele, más szervezeti és eljárási szabályok is vonatkoznak rá – szögezte le.
Nagyjából egyetértettek a résztvevők abban, hogy a joggyakorlat-elemző csoportok felállítása jó ötlet volt, viszont a kollégiumi véleményeket felesleges volt megtartani. Darák Péter hangsúlyozta: a joggyakorlat-elemző csoportok olyan témákkal foglalkoztak az utóbbi három évben, amely területeken „súlyos hiányosságok mutatkoztak az ítéletek elméleti megalapozásában”. Balogh Zsolt a bíróságok zártságának valamelyes feloldódását várja ezektől a testületektől, amelyekben a tudomány képviselői és gyakorlati szakemberek egyaránt helyet foglalnak. Baka András korábbi LB-elnök a közönség soraiból felvetette: egy bíróval szemben később elfogultságot lehet jelenteni egy ilyen joggyakorlat-elemző csoport tagjaként aláírt jelentése miatt. Ennek kapcsán élénk vita bontakozott ki: Jakab András például azért ütközött meg a felvetésen, mert ennyi erővel tudományos publikációkban sem fejthetnék ki a véleményüket a bírók anélkül, hogy később ne kelljen emiatt elfogultsági kifogásoktól tartaniuk.
Az előremutató intézmények felállítása mellett viszont alapvető hiányossága az új rendszernek, hogy nem kérdőjelezi meg a bevett axiómákat – fejtette ki Bencze Mátyás. Szerinte erre eklatáns példa a kollégiumi vélemények megtartása, amelyekkel kapcsolatban több kényes kérdés is felmerül: mennyire legitim, hol helyezkedik el a jogforrási hierarchiában és egyáltalán összeegyeztethető-e a bírói szereppel. Arról nem is beszélve, hogy a kollégiumi vélemények az alulról jövő jogfejlesztést is megdermeszthetik. Ezzel többségében egyetértettek a résztvevők, Darák Péter is úgy vélte, hogy a kollégiumi véleményt hosszútávon mindenképp ki kellene vezetni, mert „nem igazán jogállam-konform” megoldás. Hozzátette ugyanakkor, hogy bizonyos helyzetekben hasznos lehet: például a Kúria Büntető Kollégiumában nemrégiben nem volt meg a kétharmados többség egy jogegységi határozathoz az új Btk-ról, viszont egyszerű többséggel legalább egy kollégiumi véleményt el tudtak fogadni a kérdésben. Általában úgy vélték a résztvevők, hogy a bírák – Balogh Zsolt szavaival élve – „alapvetően meglennének kollégiumi vélemények nélkül is”, de megszokták, hogy jó „sorvezetők” bizonyos értelmezési kérdésekben. Jakab András többször firtatta, hogy akkor miért nem írnak evégett a bírák tudományos publikációkat kollégiumi vélemény helyett, de felvetése költői kérdés maradt.
Amiről (túl?) sokat beszélünk: évekig húzódó ügyek, erőskezű OBH-elnök
A beszélgetés résztvevői közül többen némileg méltánytalannak érezték, hogy a médiában folyton az ügyek lassúságáról lehet hallani, és persze a bírói függetlenség megkérdőjelezése, az OBH elnökének széles hatáskörei, vagy a – végül az ötödik alkotmánymódosítással megszüntetett – ügyáthelyezés is gyakori téma volt az utóbbi időben.
Darák Péter leszögezte, hogy bár a perek nálunk sem hosszabbak, mint Európában általában, mégis nagyon türelmetlen a média az eljárások időtartamával kapcsolatban. Szerinte ennek az az oka, hogy a bírói munka a szocializmusban – és azóta is – leértékelődött a közvélemény szemében. Az emberek nem látják, mi zajlik a bírósági eljárásban, azt hiszik, hogy ez egy nagyon egyszerű munka és bármikor le lehet zárni ítélethozatalra. Ráadásul a nagy médiafigyelmet kavaró ügyekben „valahogy mindig előjönnek a gyengeségei az igazságszolgáltatásnak” – összegezte a Kúria elnöke.
Ez viszont nem mentség – véli Fleck Zoltán, az ELTE oktatója. Hangsúlyozta: az igazságszolgáltatás hatékonysága nem csak a gyorsaságot jelenti, de egyben a minőséget is. Szerinte nem csak a közvélemény, de a szakma is arra figyel, hogy nehéz esetekben hogyan teljesít a bíróság. „Az nem torzulás, hogy a közvélemény azt mondja: ha nehéz ügyekben nem működik jól a rendszer, akkor az egésszel sem vagyok elégedett” – tette hozzá.
Az ügyteherrel kapcsolatban Bencze Mátyás arra hívta fel a figyelmet, hogy az elsőfokú bírák általában túl vannak terhelve. Nekik kell végigküzdeniük a tényállás megállapítását és az elsődleges jogszabályértelmezést, holott ők a fiatal egyesbírók – akiknek az ítéletét aztán (a bizonyítás „macerái” nélkül) tanácsban felülbírálják az idősebbek. Hangsúlyozta: kétségtelen, hogy tapasztalat kell a fellebbviteli bíráskodáshoz, de „a munka dandárja mégis elsőfokon van”, ahol egyedül kell helyt állniuk a fiatal bíróknak.
A másik kritikus pont a bírói igazgatás átalakítása, amivel kapcsolatban a jogalkotó sajnos fontos alkotmányos vitákat spórolt meg – állítja Fleck Zoltán. Mint mondta, Európában csak Romániában érvényesül a magyarhoz hasonló rendszer, mindenhol máshol a végrehajtó hatalom és a bírák önkormányzati szervei együttesen gyakorolnak ellenőrzést a bírói szervezet fölött, vagyis ezen a téren a két hatalmi ág egymásra utalva működik. Szerinte nálunk a jogalkotó ki akarta kerülni a végrehajtó és a bírói hatalom konfliktusáról szóló vitákat a kérdésben, pedig az ilyen viták hozzájárultak volna a rendszer „csiszolódásához”. Fleck úgy véli, az OBT nem tud hatékony kontrollt gyakorolni a nagyhatalmú OBH-elnök felett, akinek „minden hivatali eszköz a kezében van”.
Persze az egyik legalapvetőbb kérdés mellett sem mehettek el szó nélkül a résztvevők: „Mindig azt kérdezik tőlem, hogy függetlenek-e a bírók Magyarországon” – mondta kissé fásultan Darák Péter; aki erre azt szokta válaszolni, hogy nézzék meg a kiválasztási szempontokat, és azt, hogy kik ítélkeznek a magasabb bírói fórumokon, mindez pedig „nem hagyhat kétséget”. Darák és Kengyel is egybehangzóan leszögezte, hogy Nyugat-Európában, például Németországban bevett gyakorlat, hogy politikai konszenzus nélkül nem neveznek ki vezető bírókat, ettől pedig még nem kérdőjelezik meg a függetlenségüket. Kengyel Miklós nagyobb problémának tartja, hogy a törvényes bíróhoz való jog csorbát szenved az új szabályozásban, mert szerinte túl sok kijátszási lehetőséget enged alóla a törvény.
Bencze Mátyás úgy vélte, a bírói hatalmi ág az átalakítások közepette is jól meg tudta őrizni függetlenségét a politikai befolyástól: „nincs olyan légkör, ami nem engedné a bírákat, hogy a lelkiismeretüknek megfelelően döntsenek” – mondta. Fleck Zoltán ugyanakkor azt hangsúlyozta: „a bírói hatalom nagyon furcsa hatalom. Elég egy porszem, és megromlik az egész, így egy vagy több független ítélet még nem legitimálja a rendszert önmagában”.
