Egy japán bíróság megtiltotta az atomerőművek újraindítását arra hivatkozva, hogy azok veszélyeztetik az emberek élethez való jogát, megkérdőjelezve ezzel Tokiónak a reaktorok újraindítására való törekvését – írta az Aszahi Simbun japán napilap.

A fukui körzeti bíróság a Kanszai Electric energiaszolgáltató cég ellen indított perben hozott elsőfokú ítéletének indoklásában azt írta: mivel tudományos módszerekkel nem jelezhető előre a jövőbeli földrengések ereje, ezért olyan intézkedések sem foganatosíthatók, amelyekkel egyértelműen garantálható lenne a létesítmények biztonságos volta, és ezáltal a környékükön lakók életének védelme.

“Az élethez való jog az emberi jogok legalapvetőbbike, amely alkotmányos védelmet élvez … Míg a Kanszai Electric azt állítja, hogy az erőmű működtetése stabil áramellátást tesz majd lehetővé, az emberek élethez való alapvető jogainak a közműdíjakkal való összehasonlítása nem tekinthető legitim érvnek” – idézte a szerdán hozott ítéletet az Aszahi Simbun.

A Kanszai Electric rögvest megfellebbezte a döntést.

Az ítélet – amely egyébként csak Ói város atomerőművének két reaktorát érintette – a lap szerint komoly hatással lehet számos más hasonló perre, amelyet további japán energiaszolgáltatók ellen indítottak a 2011-es fukusimai atomerőmű-balesetet követően. Egyúttal megkérdőjelezi a fukusimai katasztrófa után felállított atomenergetikai hatóság által elrendelt biztonsági intézkedések értelmét is. A hatóság jelenleg 18 olyan reaktorban folytat biztonsági átvizsgálást, amelyek újraindítását az azokat birtokló energiacégek még tavaly nyáron kezdeményezték.

“Az ítélet helyesen mutat rá a földrengés-előrejelzések pontosságának korlátaira. Egyértelmű, hogy az ítélet elutasítja az atomenergetikai hatóság által végzett vizsgálatok módját” – mondta Kokecu Kadzuki, a Tokiói Egyetem tanára, aki maga is részt vett a hatóság vizsgálataiban.

Ugyanakkor az egyelőre nem világos, hogy az ítéletnek mekkora hatása lesz a reaktorok újraindítására, ami a japán kormány alapvető célja. Korábban az atomenergia Japán áramellátásának mintegy harmadát adta, a kiesett kapacitások pótlása importált földgázzal ugyanakkor egyre elviselhetetlenebb terhet ró a szigetország amúgy is gyengélkedő gazdaságára.

Motegi Tosimicu ipari miniszter úgy nyilatkozott, hogy az ítélet nem befolyásolja az atomenergetikai hatóság vizsgálatait. A hatóság vezetője, Tanaka Sunicsi pedig nem kommentálta az bíróság döntését, és leszögezte, hogy a hatóság változatlanul folytatja munkáját.

Mindemellett az Aszahi azt is kiemelte, hogy két korábbi – egy 2003-as és egy 2006-os – perben első fokon már születtek hasonló ítéletek Japánban, de azokat később másodfokon hatályon kívül helyezték.