Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Kilenc minisztériuma lesz a harmadik Orbán-kormánynak - Az igazságügy önálló tárcát kap

2014.05.27. Jogi Fórum / MTI

Kilenc minisztériummal működik majd a júniusban megalakuló harmadik Orbán-kormány. A parlament hétfői döntése értelmében minisztériumi rangot kap a Miniszterelnökség, továbbá lesz Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Földművelésügyi Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium és Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.

Az erről szóló előterjesztést - amelyet egyéni képviselői indítványként Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke nyújtott be az Országgyűlésnek, de azóta több más kormánypárti képviselő is csatlakozott hozzá - 119 igen szavazattal, 56 nem ellenében, egy tartózkodás mellett fogadta el a Ház.

A Miniszterelnökség elsősorban a kormányzati koordinációt ellátó minisztérium lesz, a többi tárca pedig a szakpolitikai feladatokért felel.

Az elfogadott törvényjavaslat alapján nem változik jelentősen a kormányzati struktúra az elmúlt négy évhez képest.

Újdonság, hogy míg a Miniszterelnökség eddig államtitkárságként működött, a jövőben minisztériumként fog.

Megszűnik a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, az igazságügy önálló tárcát kap. Orbán Viktor a múlt héten a Brüsszellel vívott folyamatos csatákkal indokolta az önálló Igazságügyi Minisztérium létrehozását. A közigazgatás a Miniszterelnökséghez kerül.

Az eddig Vidékfejlesztési Minisztérium néven működő agrártárcát földművelésügyivé keresztelik - a vidékfejlesztés ugyancsak a Miniszterelnökséghez kerülhet -, és változik a külügyi tárca neve is, ezentúl Külgazdasági és Külügyminisztériumnak hívják majd.

A miniszterek részletes feladat- és hatáskörét kormányrendelet állapítja majd meg. Így a most jóváhagyott indítvány - ahogyan a részletes indoklásában olvasható - szakít azzal a korábbi megoldással, hogy a minisztériumi struktúrával kapcsolatos feladat- és hatásköri átrendezést maga végezze el, ehelyett az Országgyűlés - "a kormánynak az alaptörvényből következő szervezetalakítási szabadságát tiszteletben tartva" - a kabinetre bízza a tárcák közötti feladat- és hatásköri megosztást.

A jogszabály kimondja a szükséges átadás-átvételi eljárást is, amelynek esetében szintén kormányrendeletben meghatározott szabályokat kell alkalmazni.

Az indítvány június 6-án, a miniszterek eskütételének napján lép hatályba.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár korábbi közlése szerint Orbán Viktor ezen a héten tájékoztatja az Országgyűlést arról, kiket jelöl miniszternek az új kormányba. A leendő tárcavezetők bizottsági meghallgatása június 2-án kezdődik. Lázár János elmondta azt is, hogy június 15-ig Orbán Viktor megnevezi az összes államtitkárt.

  • kapcsolódó anyagok
ORSZÁGHÁZ
JOGALKOTÁS
KORMÁNYZAT