Vesztegetést színlelve, pénzért ígért szabadulást az ügyvédjelölt - Fefüggesztett börtönre ítélte a Szegedi Ítélőtábla

2014.05.27. Jogi Fórum / MTI

Két év, három évre felfüggesztett börtönnel sújtotta kedden, jogerős ítéletében a Szegedi Ítélőtábla azt az ügyvédjelöltet, aki másfél millió forintért azt ígérte ügyfelének, hogy kiszabadul az előzetes letartóztatásból.

A táblabíróság vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, akit három évre eltiltott az ügyvédjelölti foglalkozás gyakorlásától is.

A rendőrség 2011-ben jelentős kárt okozó csalás bűntette miatt indított nyomozást egy szegedi férfi ellen, akit augusztus elsején őrizetbe is vettek. A gyanúsított képviseletét a kirendelt védő ügyvédjelöltjeként dolgozó vádlott látta el.

Augusztus 3-án, a Szegedi Városi Bíróság folyosóján, az előzetesről döntő nyomozási bírói ülés előtt, a vádlott azt közölte ügyfelével, hogy főnöke üzeni, hogy az ügyvédi munkadíja 600 ezer forint. Ha pedig esetleg elrendelnék az előzetes letartóztatását, akkor másfél millióért egy héten belül elintézik, hogy szabadlábra helyezzék - súgta oda.

A gyanúsított előzetes letartóztatásba került. Ezután a vádlott a bíróság folyosóján azt mondta ügyfelének, neki és főnökének van egy megyei bírósági kapcsolata, aki másfélmillióért segíteni tud abban, hogy szabadlábra kerüljön.

Néhány nap múlva a börtönben, az ügyvédi beszélőn a vádlott ismét megemlítette a 600 ezer forintos ügyvédi munkadíjat, és megismételte, hogy a szabadlábra helyezés másfél millióba kerül. Kilátásba helyezte azt is, hogy további másfél millióért elintézik a bírónál, hogy később felfüggesztett vagy nagyon enyhe büntetésre ítéljék.

Az ítélet szerint a vádlott szándékosan azt a látszatot keltette, hogy hivatalos személynek minősülő bírót veszteget meg.

  • kapcsolódó anyagok
BÜNTETŐELJÁRÁS
BÜNTETŐJOG
ÜGYVÉDSÉG