A Kásler-ügyben érvénytelenek az árfolyamrésre vonatkozó szerződéses rendelkezések – mondta ki a Kúria kedden. A Kúria június 16-án jogegységi döntést hozhat több, devizahitellel kapcsolatos kérdésben – jelentette be Wellmann György, a Kúria Polgári Kollégiumának vezetője kedden Budapesten, a Kásler kontra OTP per tárgyalása után tartott sajtótájékoztatón.

A Kúria felülvizsgálati döntése szerint a Kásler házaspár és az OTP közötti devizahitel szerződésnek érvénytelen az a két pontja, amely a vételi és az eladási árfolyamra vonatkozik, és ahelyett a Magyar Nemzeti Bank (MNB) mindenkori hivatalos árfolyamát kell alkalmazni. Egyebekben a vitatott szerződés érvényben marad. Ebben az ügyben a Kúria kizárólag a Kásler házaspár szerződéséről döntött.

Wellmann György a per tárgyalása után tartott sajtótájékoztatón kifejtette: azokat a pontokat érinti majd a jogegységi döntés, amelyek a 2013 decemberében közzétett, előző jogegységi határozatból kimaradtak.

Négy olyan kérdést mérlegel majd a Kúria Polgári Kollégiuma, amelyek a szerződési feltételek tisztességtelenségével kapcsolatosak. Megvizsgálják, hogy a devizaalapú fogyasztói kölcsönszerződés mint szerződéstípus tisztességtelen-e a tekintetben, hogy az árfolyamkockázatot a fogyasztó viseli, valamint a pénzintézet, az árfolyamkockázattal kapcsolatos, esetlegesen tévesen adott tájékoztatása miatt tisztességtelen-e a szerződés. A Kúria vizsgálja továbbá, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás milyen körülmények között felel meg az átláthatóság követelményének, valamint azt is, hogy az árfolyamrés alkalmazása tisztességtelen-e – közölte Wellmann György.

A kollégiumvezető kérdésre válaszolva elmondta: június 16-án a Kúria polgári kollégiumának bírái, továbbá az öt ítélőtábla polgári kollégiumának vezetője és a legfőbb ügyész részvételével jogegységi tanácsként üléseznek. Nem biztos, hogy már aznap lesz döntés, de remélhetőleg még az ítélkezési szünet előtt megszületik a jogegységi határozat, amely kötelező minden magyar bíróságra.

Wellmann György kérdésre válaszolva hozzátette: a devizahitelesek problémájának végleges megoldását a jogegységi döntést követő jogalkotási lépésektől lehet remélni.