A magyarországi cégek közül több mint 40 ezer vállalkozás köthető külföldi tulajdonosokhoz, közöttük a legnagyobb számban a német cégek és magánszemélyek találhatóak, a második és harmadik helyen Ukrajna és Románia szerepel – derül ki a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit (NCT) Zrt. közleményéből.

A külföldi tulajdonossal is rendelkező magyarországi cégek listáján az első húsz helyezett között több egzotikus offshore ország is szerepel.

A közlemény idézi Pertics Richárdot, a BCE Nemzeti Cégtár Nonprofit Zrt. vezérigazgatóját, aki szerint az 5200 németországi érdekeltségű vállalat túlnyomó része rendeltetésszerűen működik, beszámolóik szerint összességében 8 ezer milliárd forint éves árbevételt érnek el, és 30 milliárd forint adót fizetnek évről évre. Hozzátette: hiába áll Németország a lista élén, a Magyarországon céget fenntartók top 20-as listájára sok olyan ország neve is felkerült, amely nem kifejezetten az adók helyi megfizetéséről híres.

A második és harmadik helyen Ukrajna és Románia szerepel, a cégek alaposabb vizsgálata alapján inkább a felhalmozott tartozások, illetve a jogi felelősség áthárítása miatt alapították ezeket. Rámutatnak: az utóbbi 10 év bevett gyakorlata, hogy a hazai tulajdonosok úgy próbálnak megszabadulni felhalmozott tartozásuktól, hogy cégüket a tartozással együtt elérhetetlen külföldi magánszemélyeknek adják el.

A vezérigazgató elmondta, hogy a szigorodó jogszabályok ellenére Magyarországon csaknem 4500 ukrán és ugyanennyi román érdekeltségű cég működik, de beszámolót csak 26 százalékuk tesz közzé, ami a jogszabályok értelmében eleve az adószám felfüggesztéséhez vezethet. További probléma, hogy a mérleget leadó román és ukrán cégek adózás előtti eredménye összességében negatív, jelentős részük feltételezhetően nem azért van jelen Magyarországon, hogy gazdasági tevékenységet folytasson, hanem azért, mert az eredeti tulajdonosok felelősségének eltüntetése még nem fejeződött be. A hazai vállalatok számára a legnagyobb veszélyt az ilyen típusú offshore cégek jelentik; ezekben az esetekben a tulajdonosi háttér és a kapcsolt vállalkozások ellenőrzése az egyik legfontosabb feladat üzletkötés előtt.

Kapcsolódó cikk:

Elindult a Nemzeti Cégtár – Ingyenes céginformációs szolgáltatás