Kedden kezdődik Hunvald György volt szocialista országgyűlési képviselő, erzsébetvárosi polgármester, Gál György volt szabad demokrata erzsébetvárosi önkormányzati politikus és négy társának milliárdos nagyságrendű korrupciós ügye miatt indult büntetőügyében a harmadfokú eljárás a Kúrián.

A vádlottak a több mint fél évtizede tartó eljárásban javarészt tagadták bűnösségüket. Az ügyészséggel kapcsolatban a védelem politikai elvárások miatt indult koncepciós eljárásról beszélt, de érveltek azzal is, hogy ami történt, az legfeljebb erkölcsileg kifogásolható, a vádlottak csak azt tették, ami az önkormányzati szférában országszerte szokásos, szerintük ugyanígy járnak el a másik politikai oldalhoz tartozók is.

A nyomozás még a Gyurcsány-kormány időszakában kezdődött, 2008 őszén tartóztatták le Gált, 2009 februárjában pedig Hunvaldot.

A vádirat három nagyobb ügycsoportban rögzíti azt a számos, különböző súlyú bűncselekményt, amely az ügyészség szerint az erzsébetvárosi önkormányzatnál Hunvald hivatali idejében, 2003 és 2009 között történt. Van köztük sok száz milliós ingatlanpanama és fiktív tanácsadói szerződések alapján éveken át kifizetett havi több százezer forintos tanácsadói díjakkal összességében több tízmilliós kárt okozó visszaélés csakúgy, mint néhány milliós vagy néhány százezer forintos, hivatali mobiltelefonok ingyenes használatával megvalósított bűncselekmény, vagy önkormányzati lakásokba történő jogellenes bérlőkijelölés, melynek kedvezményezettjei nem egyszer a vádlottak rokonai, ismerősei voltak.

A vád szerint Gál tucatnyi nagy értékű önkormányzati épület áron aluli értékesítése során összesen több mint félmilliárdos kárt okozott a kerületnek, és további másfélmilliárdos kár okozását kísérelte meg, miközben ezért cserébe összesen 366 millió forint vesztegetési pénzt kért és kapott. A vádhatóság szerint a kenőpénzt a kerületi SZDSZ-irodán adták át. Mindehhez Hunvald az ügyész szerint segítséget nyújtott.

Az önkormányzati ingatlanok ügyében Gált bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel és csalással, Hunvaldot bűnszervezetben elkövetett csalással vádolta meg az ügyészség, más cselekmények miatt hivatali visszaéléssel és hűtlen kezeléssel Hunvaldot és Gált, továbbá Hunvaldot hivatali vesztegetés is vádolják.

Az eljárás során kiderült, hogy az Erzsébetvárost irányító szocialista-szabaddemokrata frakció a vádbeli időszakban 60-40 százalékban osztozott a szociális bérlakásokon és így osztogatta azokat.

Az ügyész első fokon perbeszédében Gálnak és Hunvaldnak is tíz évnél hosszabb szabadságvesztést indítványozott.

A Fővárosi Törvényszék 2012. februárjában kihirdetett elsőfokú ítéletében Gált nyolc és fél év, Hunvaldot másfél év szabadságvesztésre ítélte. Addigra már mindketten több évet töltöttek előzetes letartóztatásban.

Hunvald bűnösségét az elsőfokú bíróság elsősorban a tanácsadói szerződések és a bérlakáskeret kapcsán állapította meg. Álláspontja szerint a volt polgármester engedélyezte magánszemélyek önkormányzattal kötött havi többszázezer forintos tanácsadói szerződéseit, holott tudta, hogy érdemi munkavégzésre nem számíthat. Az önkormányzati bérlakások polgármesteri kerete pedig eredeti céljától eltérítve baráti, politikai érdekeket kiszolgáló intézménnyé silányult és a valóban rászorultak a sor végére kerültek.

Gál súlyos büntetésére elsősorban az ingatlanpanama adott alapot. Ugyanakkor első fokon nem bizonyosodott be a bűnszervezetben történő elkövetés vádja, továbbá a nagy ingatlanpanamával kapcsolatban sem látta bizonyítottnak Hunvald bűnösségét a bíróság, és több kisebb súlyú vádpontban is felmentő rendelkezés született.

Első fokon a 13 vádlott közül négyet ítélt letöltendő börtönre a bíróság, öten kaptak felfüggesztett szabadságvesztést, köztük Szabó Zoltán volt szocialista országgyűlési képviselő hivatali visszaélés miatt fél év, két évre felfüggesztettet.

A törvényszék Gált a kenőpénz összegének megfelelően 366 millió forintos vagyonelkobzásra és az önkormányzat sok száz milliós polgári jogi igényéből több mint 230 millió megfizetésére, Hunvaldot pedig mintegy 21 millió forint megfizetésére kötelezte.

Az ügyészség súlyosításért, a vádlottak és védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek, így a büntetőper a Szegedi Ítélőtáblán folytatódott másodfokon.

A tábla 2013. októberében nem változtatott Hunvald és Gál büntetésén, ám a bűnösség tekintetében több részcselekménynél az első foktól eltérő álláspontra helyezkedett, így másodfokú döntése fellebbezések miatt nem jogerős, hat vádlott ügyében harmadfokon a Kúrián folytatódik a per.

A táblabíróság szerint a ténylegesen okozott kár nagysága 232 millió forint.

Idén márciusban Gálnak nem vagyoni kártérítésként 3100 eurót, csaknem egymillió forintot ítélt meg mintegy három éven át tartó előzetes fogvatartásával összefüggésben a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága. A bíróság szerint a magyar hatóságok megsértették az emberi jogi egyezmények azt a rendelkezését, mely szerint minden letartóztatottnak joga van ahhoz, hogy ésszerű időn belül bíróság elé állítsák, vagy szabadlábra helyezzék.

Tavaly októberben első fokon, nem jogerősen minden vádlottat bűncselekmény hiányában mentett fel a Pesti Központi Kerületi Bíróság abban a másik ügyben, amelyben összesen mintegy 50 millió forintos, megbízási szerződésekkel kapcsolatos hűtlen kezelés miatt emeltek vádat Hunvald György mellett Weinek Leonárd volt szabaddemokrata zuglói polgármester és hat további társuk ellen. Szóbeli indoklásában a bíró azt hangsúlyozta: az igazságszolgáltatás nem válhat a politikai ellenfelek lejáratásának eszközévé.