Eltávolítják állásukból a külföldre szökést fontolgató hivatalnokokat Kínában, a sajtó értesülése szerint csak a déli Kuangtung tartományban közel kilencszáz elbocsátás volt egy országos kampány részeként.

A híradások szerint Kuangtungban több mint ezer, úgynevezett csupasz hivatalnokot (luo guan) lepleztek le a hatóságok. Az elnevezés a családjukat és vagyonukat már előre külföldre menekítő állami alkalmazottakat jelöli, akik utolsó lépésként maguk is a határokon túlra szökést tervezik. A tartományban mintegy kétszázan családjuk visszaköltöztetése mellett döntöttek, több mint 860-an ugyanakkor a lefokozást vagy munkahelyük elhagyását választották, köztük a tartomány több polgármestere.

A hatóságok beszámolója szerint a luo guan-jelenséggel a hierarchia minden szintjén találkozni, s egyre több az alacsonyabb beosztásban lévő csupasz hivatalnokok száma is. A külföldre szökést tervezők száma korábbi sajtóbeszámolók szerint az elmúlt öt évben (a legóvatosabb becslések szerint is) megközelítette az egymilliót, de legalább ugyanennyire tehető jelenleg is.

Az érintettek az esetek többségében illegálisan, korrupcióval szerzett vagyonukat is kimenekítik, ezért is kerültek a hatóságok figyelmének középpontjába a kínai kormány által másfél éve meghirdetett átfogó korrupcióellenes kampány során.

A szökésben lévő hivatalnokok kézre kerítése viszont nem egyszerű feladat a kínai és a nemzetközi bűnüldöző szervek elégtelen együttműködése miatt. A legfelsőbb ügyészség tájékoztatása szerint tavaly közülük mindössze 762-t, az elmúlt öt évben csak hatezer szökésben lévő állami hivatalnokot fogtak el. Tőlük összesen 53,2 milliárd jüan (1,9 ezer milliárd forint) elsikkasztott pénzt, illetve anyagi javakat sikerült visszaszerezni.