Cruz Villalón főtanácsnok szerint egy tagállam abban az esetben köteles engedélyezni valamely orvosi szolgáltatásnak az Unió más tagállamában történő igénybevételét, ha a szolgáltatás nyújtásának lehetetlensége a kórházi létesítményeiben fennálló eseti és átmeneti jellegű hiányból következik. A főtanácsnok azonban úgy véli, hogy ha strukturális jellegű problémáról van szó, a tagállam nem köteles e szolgáltatás más tagállamban történő igénybevételét engedélyezni, kivéve, ha a szóban forgó engedély nem veszélyezteti az adott tagállam biztosítási rendszerének működőképességét.
A főtanácsnok indítványa a C-268/13. sz. ügyben – Elena Petru kontra Casa Judeţeană de Asigurări de Sănătate Sibiu és Casa Naţională de Asigurări de Sănătate
Az uniós jog értelmében a munkavállaló más tagállamba utazhat a megfelelő ellátás igénybevétele céljából, oly módon igénybe véve a szükséges szolgáltatásokat, mintha ez utóbbi tagállam társadalombiztosítási rendszerébe tartozna, a költségeket pedig a lakóhely szerinti állam megtéríti. A lakóhely szerinti tagállam nem tagadhatja meg a szóban forgó engedélyt, ha az az ellátás, amelyre a betegnek szüksége van, szerepel a jogszabályaiban meghatározott ellátások között, és ha e tagállamban nem részesülhet ilyen ellátásban a szükséges időn belül, jelenlegi egészségi állapotának és a betegség valószínű lefolyásának figyelembevételével.
E. Petru román állampolgár súlyos betegségben szenved, amely betegség súlyosbodása okán Temesváron (Románia) szakkórházba került, ahol megállapították, hogy állapota olyan súlyos, hogy sürgős beavatkozásra van szüksége. Kórházi tartózkodása során E. Petru megállapította, hogy az említett kórház nem rendelkezett alapvető orvosi eszközökkel, és túlzsúfolt volt, ezért, tekintettel a rajta végzendő sebészeti beavatkozás összetettségére is, engedélyt kért, hogy a beavatkozást Németországban végeztethesse el.
Bár kérelmét elutasították, E. Petru úgy döntött, hogy Németországban operáltatja meg magát. A beavatkozás költségei mintegy 18 000 eurót tettek ki, amely összeg megtérítését a román hatóságoktól kéri.
A Tribunalul Sibiu (nagyszebeni elsőfokú bíróság, Románia), amely előtt az eljárás folyamatban van, annak meghatározását kéri a Bíróságtól, hogy a lakóhely szerinti tagállamban az alapvető egészségügyi eszközök általános hiányát olyan helyzetnek kelle tekinteni, amelyben a kezelés nyújtása lehetetlenné válik, és e tagállam állampolgára élhet azzal a jogával, hogy e szolgáltatást valamely másik tagállamban vegye igénybe, és a lakóhelye szerinti tagállam társadalombiztosítási rendszere viseli annak költségeit.
Jóllehet már létezik erre vonatkozó ítélkezési gyakorlat, ez az első eset, amikor az orvosi ellátás másik tagállamban történő igénybevételének szükségessége a lakóhely szerinti tagállamban fennálló eszközhiányon alapul.
Indítványában Cruz Villalón főtanácsnok két különböző kérdést elemez: 1) bizonyos körülmények között egy kórházban az eszközök hiányossága vagy hiánya lehete egyenértékű egy olyan helyzettel, amelyben az adott tagállamban nem lehet megfelelő időben nyújtani egy bizonyos, a társadalombiztosítási rendszerben a biztosított szolgáltatások közé tartozó egészségügyi szolgáltatást; és 2) ez a helyzet álle fenn abban az esetben is, ha e tagállam kórházaiban az említett hiányok vagy hiányosságok strukturális jellegűek.
A főtanácsnok, miután emlékeztet arra, hogy az egészségügyi szolgáltatások, a közegészségügyi rendszer által nyújtott szolgáltatásokat is beleértve, a Szerződésnek a szabad mozgásra vonatkozó rendelkezéseinek hatálya alá tartozó gazdasági jellegű szolgáltatások, hangsúlyozza, hogy jóllehet a tagállamok engedélyhez köthetik ezen orvosi szolgáltatások másik tagállamban történő igénybevételét (aminek költségeit a lakóhely szerinti állam viseli), ugyanakkor csak akkor tagadhatják meg az engedély megadását, ha azonos vagy ugyanolyan hatékonyságú kezelés megfelelő időben e tagállamban is biztosítható.
A főtanácsnok felidézi a vonatkozó ítélkezési gyakorlatot, és rámutat, egy tagállamban lakóhellyel rendelkező és az egészségbiztosítási rendszer által biztosított személy jogosult az Unió másik tagállamába utazni úgy, hogy a lakóhely szerinti tagállam társadalombiztosítása viseli a költségeket, ha azonos vagy ugyanolyan hatékonyságú kezelés megfelelő időben e másik tagállamban, és nem a lakóhely szerinti tagállamban biztosítható. Ilyen helyzetben a beteg társadalombiztosítása fedezi a külföldön felmerülő költségeket. Ha e feltételek nem teljesülnek, a beteg külföldre utazhat és részesülhet azokban a szolgáltatásokban, amelyekre a biztosítás helye szerinti tagállamban jogosult volt, de a beavatkozás költségét csak a biztosítás helye szerinti, és nem a szolgáltatásnyújtás szerinti tagállamban megállapított áron igényelheti.
Az első kérdést illetően a főtanácsnok kiemeli, hogy tekintettel arra, hogy az uniós jog nem különbözteti meg azokat az okokat, amelyek alapján egy adott ellátást nem lehet a megfelelő időben nyújtani, meg kell állapítani, hogy a tárgyi eszközök eseti hiánya egyenértékű az orvosi személyzet hiányából eredő hiányossággal. Következésképpen, véleménye szerint, a tagállam köteles a társadalombiztosítási rendszerébe tartozó valamely szolgáltatásnak az Unió más tagállamában történő igénybevételét engedélyezni abban az esetben, ha egyik kórházában az eseti és átmeneti jellegű hiány ténylegesen lehetetlenné teszi e szolgáltatás nyújtását.
Ezzel szemben, a második vizsgált kérdés vonatkozásában a főtanácsnok úgy ítéli meg, hogy abban az esetben, ha a szóban forgó egészségügyi szolgáltatás nyújtásához szükséges tárgyi eszközök hiánya strukturális jellegű hiányosságból következik, a tagállam nem köteles a társadalombiztosítási rendszerébe tartozó valamely szolgáltatásnak az Unió más tagállamában történő igénybevételét engedélyezni, akkor sem, ha ez azt eredményezheti, hogy bizonyos egészségügyi szolgáltatásokat nem lehet hatékonyan biztosítani. Kivéve, ha a szóban forgó engedély nem veszélyezteti az adott tagállam biztosítási rendszerének működőképességét.
A főtanácsnok e tekintetben megállapítja, hogy egy ilyen, strukturális hiány jellemezte helyzetben lévő tagállam képtelen lenne a társadalombiztosítási rendszere által biztosítottak tömeges egészségügyi migrációjából fakadó gazdasági terheket viselni, és hangsúlyozza, hogy az egészségügyi szolgáltatások ágazatában a szabad szolgáltatásnyújtás gyakorlásának egyik korlátját éppen az jelenti, hogy ne veszélyeztessék sem az említett szolgáltatások nyújtását, sem pedig a tervezési és racionalizálási erőfeszítések összességét a beteg lakóhelye szerinti tagállam e létfontosságú ágazatában.
