A jövő héten születik döntés a Márka üdítő védjegybejegyzéséről

2002.01.10. MTI

A Fővárosi Bíróság a jövő hét folyamán dönt ideiglenesen arról, hogy megsemmisíti-e Magyar Szabadalmi Hivatal Márka üdítőitalokra vonatkozó védjegybejegyzését - erről született döntés a szabadalmazó hatóság és a Márka üdítőitalt gyártó Traubi Hungária Rt. csütörtöki közigazgatási perén.

A jogvitában a felperes Traubi Rt. a védjegylajstromba jelölés államigazgatási aktusát találja jogsértőnek, s nem pedig azt, hogy melyik céget illeti meg a Márka üdítőital védjegy. A Márka védjegy használatáról a Promontorbor Rt. és a Traubi Hungária Rt. között egyébként még folyik a pereskedés. A Magyar Szabadalmi Hivatal ellen indított perben a felperes azt sérelmezi, hogy a hivatal annak ellenére vette lajstromába a konkurens Promontorbor Rt. Márka üdítőitalokra vonatkozó védjegyeit, hogy a bejegyzést elrendelő határozat nem emelkedett jogerőre.

A tárgyaláson a felperes jogi képviselője elmondta: a cég a bizonytalan jogi viszonyok miatt milliós nagyságrendű károkat szenved el, ezért kérelmezték a végső bírósági döntés előtt egy ideiglenes határozat meghozatalát. A mielőbbi határozatot azért sürgetik, mert a védjegyek lajstromba vétele nyomán a Veszprémi Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás visszavonta a Traubi Rt. Márka üdítőitalra vonatkozó gyártmánylapját. Ezt a döntést az agrártárca időközben ugyan megsemmisítette, de jelentős anyagi veszteségek érték a vállalatot. - Az agrártárca visszavonó határozata alapján a Traubi Rt. jelenleg gyárthat Márka üdítőitalt - hangsúlyozta Lang Róbert, a cég jogi képviselője.

A Traubi Rt. az elszenvedett károk miatt a keresetben egymillió forintot követel a szabadalmi hivataltól. Az alperes szabadalmi hivatal jogi képviselője szerint a védjegyhasználat tisztázódásáig nem időszerű tárgyalni a hivatal bejegyzésének jogszerűségéről.

Az alperes a védjegyek egyikénél elismerte, hogy nem született jogerős határozat, ám a lajstromba vitel törvényszerűségét nem vonta kétségbe. A védjegyhasználat jogáról március 6-án, a védjegybejegyzés megsemmisítéséről szóló végleges döntésről március 7-én határoz a Fővárosi Bíróság.

  • kapcsolódó anyagok
VÉDJEGY
MAGYAR SZABADALMI HIVATAL