A közfoglalkoztatási program a foglalkoztatottra nézve kötelezettségeket is tartalmaz – hangsúlyozta Székely László alapjogi biztos egy vizsgálata nyomán, ugyanakkor a konkrét ügyben nem állapított meg visszásságot és nem kezdeményezett intézkedést.

A keddi közlemény szerint a panaszos nem kezdte meg a közfoglalkoztatás keretében neki ajánlott munkát, törölték a szerződését, emiatt viszont nem vehetett részt a neki tetsző képzési programban sem.

Felidézték: a 2013-as téli közfoglalkoztatási program a szokottnál is nagyobb feladat elé állította a fővárosi kormányhivatal munkaügyi központját. Igen rövid idő állt rendelkezésre, nagyon szorosak voltak a határidők, sok érintett volt. A program egyik elemeként lehetőséget teremtettek arra is, hogy az érintettek bekapcsolódjanak az alapkompetenciákat fejlesztő, az általános iskolai végzettséggel nem rendelkezők felzárkóztatását célzó képzésekbe.

Az alapjogi biztos megállapította: a felkészülésre rendelkezésre álló rövid idő miatt az előzetes, csoportos tájékoztatókon a kirendeltségek még nem tudtak részletes tájékoztatást adni a konkrét munkalehetőségekről és képzésekről, a helyszínekről és az időpontokról. Így történt ez tavaly októberben a panaszos esetében is.

A közlemény szerint 2013 novemberében a munkaügyi kirendeltség kiközvetítette egy foglalkoztatóhoz a panaszost, aki ott tudta meg, hogy szemétgyűjtő, utcaseprő munkakörben fogják alkalmazni. Megkötötték a közfoglalkoztatási szerződést, de az érintett a munkakezdésre megjelölt napon nem jelent meg a foglalkoztatónál. Néhány napig vártak rá, majd törölték a szerződését. December közepén a panaszos kérte, szüntessék meg közfoglalkoztatási jogviszonyát, mert nem szeretne az utcán munkát végezni. A foglalkoztató azonban arról tájékoztatta: a mulasztása miatt a korábban tervezett jogviszony nem jött létre közöttük.

Az ombudsman felhívta a figyelmet arra: a vonatkozó törvény alapján az álláskereső az elhelyezkedése érdekében köteles együttműködni a munkaügyi központ illetékes kirendeltségével és a megfelelő munkahelyre szóló állásajánlatot el kell fogadnia. A jogszabály azt is meghatározza, hogy a felajánlott munkahely mikor tekinthető megfelelőnek. A kritériumok között nem szerepel az álláskereső iskolai végzettsége, képzettségi szintje, utoljára betöltött munkaköre, így a képzettségénél alacsonyabb iskolai végzettséget igénylő munkakör is felajánlható neki.

A panaszosnak tehát a munkát el kellett volna fogadnia – írták a közleményben, hozzátéve: az érintettnek együttműködési kötelezettsége értelmében tájékoztatnia kellett volna a munkaügyi kirendeltséget arról, hogy nem hajlandó elvégezni a felajánlott (utcaseprő) feladatot. Ha elfogadta volna a közfoglalkoztatás keretében felajánlott munkát és a közfoglalkoztatási jogviszonya létrejött volna, akkor részt vehetett volna a január végén indult házi betegápoló képzésben.