Az agresszív adótervezés elleni fellépés legújabb eredménye a vállalatcsoporton belüli osztalék-kifizetések adóztatását szabályozó EU irányelv múlt héten elfogadott módosítása. Az EU egy olyan kiskaput zár be, melynek kihasználásával a vállalatcsoportok eddig mind az anyavállalat, mind a leányvállalat tagállamában kibújhattak az adókötelezettség alól, több milliárd eurós bevételkiesést okozva a nemzeti költségvetések számára. Nemzetközi trendek alapján a jövőben még szigorúbb fellépésre lehet számítani a jogszabályok szövegének megfelelő, de elsődlegesen adóelkerülést szolgáló tranzakciókkal szemben – hívja fel a figyelmet a Ryan globális adótanácsadó cég szakértője.

Az EU Anya-leányvállalati irányelve az Unió tagállamaiban működő egyes társaságok közötti osztalékfizetésre terjed ki, és célja, hogy a leányvállalat nyereségének kettős adóztatását elkerülje. Ennek érdekében az irányelv előírja, hogy a leányvállalat tagországa az osztalékfizetésre nem vethet ki forrásadót, az anyavállalat országának pedig a kapott osztalékot vagy mentesítenie kell az adóztatás alól, vagy beszámítást kell alkalmaznia. Az érintett intézkedések segítségével elérhető, hogy a több tagállamban működő vállalatcsoportok ne kerüljenek jelentősen hátrányosabb helyzetbe egy kizárólag egy államon belül működő vállalatcsoporttal szemben.

„Az irányelvben foglalt előnyöket és a tagállami adójogok közötti eltérést számos cégcsoport arra használta fel, hogy úgynevezett „hibrid kölcsön” megállapodások alkalmazásával mind a leányvállalat, mind az anyavállalat országában elkerülje a felhalmozott nyereség utáni adófizetést” – hívja fel a figyelmet Dr. Békés Balázs, a Ryan globális adótanácsadó cég magyarországi és kelet-közép-európai régiójának vezetője. „Ez olyankor volt lehetséges, amikor a leányvállalat tagállama a kifizetést az anyacégtől kapott kölcsön kamataként kezelte és a társasági adóalap terhére elszámolhatónak minősítette, ugyanakkor az anyavállalat tagállama a kapott összeget – az irányelv alapján – osztalékként mentesítette az adóztatás alól.”

A „hibrid kölcsönök” visszaélésszerű alkalmazását az irányelv azzal kívánja kiküszöbölni, hogy a jövőben már csak akkor engedi mentesíteni az anyavállalat által kapott osztalékot az adóztatás alól, ha azt nem lehetett levonni a leányvállalat tagállamában. A módosítást a tagállamoknak – köztük Magyarországnak is – legkésőbb 2015. december 31-ig kell átültetniük saját nemzeti jogukba. Ez nemcsak az utóbbi időben különleges struktúráikról elhíresült multinacionális vállalkozásokat fogja érinteni, hanem sok kisebb vállalatcsoportot is.

„Nemzetközi trend, hogy az országok egyre erőteljesebben lépnek az ún. “agresszív adótervezés” ellen, melynek az eddig alkalmazott „hibrid kölcsön” az egyik tipikus formája. A jövőben arra lehet számítani, hogy az országok a visszaélések elkerülésére ún. „általános adóelkerülés ellenes szabályokat” fognak bevezetni, és megtagadják az adóelőnyöket akkor, ha a jogszabály szövegének egyébként megfelelő, de mesterségesen létrehozott struktúra elsődleges célja az adóelkerülés. Ez egyrészt új kihívást jelent az adótervezésben, másrészt fokozott óvatosságra inti a vállalkozásokat is” – mondta el a szakértő.