Kisiklott paragrafusok

2014.07.18. Jogi Fórum / Sereg András

A jogalkotó is ember. Olykor elírja a római számot a törvény sorszámában, légi jármű által elkövetett cselekményről beszél, vagy éppen állati magatartást szankcionál („az eb köteles a járda melletti lefolyókába vizelni”). Kodifikátorok reszkessetek!

1991. szeptember 24-én fogadta el az Országgyűlés a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló törvényt. Bár a kihirdetésről a köztársasági elnök gondoskodik, a technikai kivitelezést a Magyar Közlöny szerkesztősége végzi. Itt határozzák meg a törvények sorszámát is. A jogszabályszerkesztésről szóló miniszteri rendelet alapján a törvény számát római számmal kell jelölni. A csődtörvény a Magyar Közlöny 1991. október 22-i számában jelent meg (117. szám, 2311. o.). A hivatalos lap tanúsága szerint a törvény száma 1991. évi IL. törvény volt. Ez nyilvánvalóan téves, hiszen a római számokat úgy kell képezni, hogy minden helyiértéket külön ki kell írni. A 49 „rómaiul” 40+9, vagyis XLIX. Igazán furcsa, hogy ezt az elírást 15 éven keresztül nem javították ki, noha ez idő alatt a törvényt legalább negyven alkalommal módosították. A cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 135. § (1) bekezdése módosította formálisan is a csődtörvény címét, és javította ki a számozást 2006. július 1-jétől. Magyar Gábor ügyvéd szerint különös, hogy az egyik legnépszerűbb jogszabálykereső program szerkesztői visszamenőlegesen is átírták a törvény számozását, így a csődtörvény közlönyállapota is a helyes számozást tartalmazza, ami legalábbis történelmietlen.

"A jogalkotóknak gazdaggá válik a fantáziájuk, amikor a mellékletként csatolandó okiratok körét kell kitalálni, ezúttal azonban tényleg remekművet teremtettek" – állítja Nehéz-Posony Márton ügyvéd, adótanácsadó. Abban az esetben ugyanis, amikor az alapítás alatt lévő pénzügyi intézményben valamelyik alapító úgynevezett befolyásoló részesedést óhajt szerezni, nem csak a büntetlen előéletre és a köztartozás-mentességre vonatkozó igazolást kell becsatolni, hanem egy „teljes bizonyító erejű magánokiratba” foglalt nyilatkozatot arról, miszerint az érintett személyek hozzájárulnak a kérelemhez mellékelt iratban foglaltak valódiságának ellenőrzéséhez a Felügyelet által. E rendelkezést valószínűleg egy, korábban a banki szférában üzletszabályzatokat kidolgozó kolléga írhatta, a szerződéses kapcsolatokban ugyanis kétségtelenül van értelme annak, hogy az egyik fél ellenőrizhesse a másikat, és a másiktól ehhez jó előre beszerezze a hozzájárulását. De egy jogszabály által előírt feltétel teljesülésének ellenőrzéséhez a tiszta jogtan fogalmai szerint nincs szükség az ellenőrzendő hozzájárulására, hiszen azt a törvény ereje pótolja.

Jogászi körökben kisiklott paragrafusként emlegetik a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről szóló 2011. évi CXIII. törvény a 62. § (3) bekezdését, amely kimondja:

„A Magyarország légterének oltalmazásában részt vevő nemzeti és szövetséges légvédelmi készenléti erők fegyvereivel figyelmeztető vagy megsemmisítő tűz nyitható az ország légterében tartózkodó légi járműre, ha az
a) fedélzeti fegyverzetét alkalmazza, vagy
b) más módon fegyverrel vagy eszközzel az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető súlyos, erőszakos cselekményt követ el, illetve katasztrófát idéz elő, vagy
c) egyértelműen arra lehet következtetni, hogy az a) vagy a b) pont szerinti cselekmény elkövetésére törekszik, és a légvédelmi készenléti erők felszólításának szándékosan nem tesz eleget.”

Először is: enyhén szólva furcsa egy légi jármű által elkövetett cselekményről beszélni, pláne a repülőgép törekvéseit és szándékosságát vizsgálni. Másodszor: a légi járműveket emberek irányítják, a jogalkotó által feltételezett esetekben pedig három jól elkülöníthető csoport (a személyzet, a terroristák és az utasok) magatartása vizsgálható, akik közül – az utasokat is beleértve – elvileg bárki ellenőrzése alatt tarthatja a gépet, ráadásul a helyzet akár pillanatok alatt is változhat. Továbbá ezek a csoportok sem feltétlenül egységesek, főleg életveszélyes helyzetben. Az élethez való jogot a jogalkotó egy kicsit komolyabban vehette volna.

Kiss László alkotmánybíró szerint a jogszabály-előkészítés hibáiból következően a jogban magas a csecsemőhalandóság (magyarán mondva: sok jogszabályt helyeznek hatályon kívül vagy módosítanak kibocsátásuktól számított egy éven belül). Horváth Imre a témakör kiváló kutatója mindehhez még kettőt hozzátesz: a szappanbuborékra írt jogszabályt és a féktávolságon belül érkezőt (amely elcsap mindenkit, aki az útjába kerül: jogi- és természetes személyt egyaránt). Napjainkban is érvényes Széchenyi István gondolata: „Nem elég mai időkben törvényeket írni, de azok iránt szimpátiát is kell gerjeszteni.”

A pécsi alkotmánybíró hosszú évek óta gyűjti a helyi rendeletalkotás gyöngyszemeit. Szíves engedélyével néhányat közkinccsé teszünk: „Hangosító berendezés: folyamatos, ismétlődő hangkibocsátó eszköz (élő) erő alkalmazásával.” Sajátos mutánsa ennek a rendelkezésnek a következő meghatározás: „E rendelet alkalmazása szempontjából hangosító berendezés: bármilyen hangszóró vagy műsorforrás vagy más sporteszköz.” Vannak mértani pontossággal megszerkesztett paragrafusok is: „A kripta méretének meghatározásánál irányadó a benne elhelyezni szándékolt hullák szélességi szorzata.” Vagy: „A Kossuth utcában az állatokat a legelőre és visszahajtani nem lehet, kivéve azokat az állattartókat (sic!), akik ezen az úton laknak.”

Kiss László tapasztalatai szerint mindig ígéretesek a se-se, sem-sem jogalkotói fordulatok: „A gyomirtó szereket úgy kell elzárni, hogy se ember, se állat azokhoz hozzá ne férhessen.” Nem nélkülöz néminemű pikantériát a következő rendelkezés: „A viharlámpát a pajta falán olyan magasságban kell elhelyezni, hogy se ember, se állat azt a farkával le ne verhesse.” Máskor pedig csekély képzelőerő megakadályozhatta volna a jogalkotói szándékot: „A kapubejáratok előtti hidak elé élőnövényt (virágot, fagyalt stb.) telepíteni tilos.” (Vajon hogyan áll fel a hidra egy autó?) Nem ritka az sem, hogy nyilvánvaló dolgokról szól a helyi rendelet: „A sírgödröt olyan mélyre és szélesre kell ásni, hogy abba a koporsó beleférjen.” És ha már korábban szó esett a légi jármű által elkövetett cselekményről, akkor nem maradhatnak ki az állatok sem: „Az eb köteles a járda melletti lefolyókába vizelni.”

Manapság is számos érdekességet rejtenek az önkormányzati rendeletek. A helyi képviselő-testületek gazdag fantáziával minősítenek közösségellenesnek különböző magatartásokat. A Pest megyei Csörög település elöljárói különösen elemükben voltak, amikor megalkották a 15/2012. (IX. 24.) önkormányzati rendeletet. Ennek értelmében Csörögön bírságra számíthat, aki „közterületet emberi vizelettel vagy ürülékkel szennyez”, aki „mások kerítését vagy házát kıvel vagy bármi más kemény tárggyal dobálja, vagy bármilyen más módon rongálja”, aki „más ingatlanára (…) csengetéssel vagy egyéb szándékos hangoskodással mások nyugalmát zavarja” és aki „a nem erre kijelölt közparkban, utcán vagy egyéb közterületen fottbalozik (sic!) vagy egyéb labdajátékot játszik”.

Nem tréfálnak Hódmezővásárhelyen sem, ahol a megyei jogú város közgyűlése másfél évvel ezelőtt elfogadta a 4/2013 (02. 05.) Kgy. rendeletet. E szerint közösségellenes magatartás miatt bírságra számíthat, aki „a (közterületeken elhelyezett) szobrokra, emlékművekre felmászik, illetve az emlékművek, szobrok környezetébe nem illő tárgyakat elhelyez”, illetve aki „a játszótereken lévő játszóeszközöket nem rendeltetésszerű módon használ, illetve az a 14 éven felüli aki ezen eszközöket használja (kivéve a játszóterek sportcélú eszközeit)”.

Az önkormányzati rendeletalkotás furcsaságai között napestig lehetne tallózni. Ózdon például közösségellenes, ha valaki az ebek szaporulatát nyolchetes koruk után is megtartja, Solymáron bírságolják azt a személyt, aki „kóborló, gazdátlan állatot közterületen helyhez szoktat vagy közterületen etet”, míg Miskolcon szankcionálják a galambetetést.

 

  • kapcsolódó anyagok
JOGALKOTÁS