A Gázai övezetben lakóházakra és kórházakra mért rakétatámadások újabb háborús bűncselekmények gyanúját vetik fel, ezek kivizsgálására azonnal független nemzetközi vizsgálatot kell indítani – írta az Amnesty International (AI) nemzetközi jogvédő szervezet.

“Az al-Aksza kórház elleni csapás csak a legutóbbi a gázai egészségügyi intézményeket vagy azok közvetlen környezetét érő támadások közül. A kórházak emiatt nehezen tudják ellátni a július 8-án indított izraeli offenzíva több ezer sebesültjét” – fogalmazott Philip Luther, az AI közel-keleti és észak-afrikai programjának vezetője, utalva arra, hogy múlt hétfőn Deír al-Balah városában harckocsi-lövedékek találták el az al-Aksza kórházat. A támadásban négyen meghaltak, hatvanan pedig megsebesültek.

Luther hozzátette, hogy “semmilyen körülmények között nem indokolható az egészségügyi intézmények elleni támadás”, és az ENSZ által indított független nemzetközi vizsgálatra van szükség. Úgy vélte, hogy a világszervezetnek fegyverembargót kellene bevezetnie mindkét féllel szemben, és minden országnak azonnal be kell szüntetnie a katonai felszerelések biztosítását Izrael, a Hamász szélsőséges palesztin szervezet és egyéb gázai palesztin fegyveres csoportok részére.

Megjegyezték azt is: a Hamász a nemzetközi jogot megsértve válogatás nélkül intéz rakétatámadásokat izraeli célpontok ellen, ezekben a támadásokban eddig két civil halt meg.

Az AI úgy vélte, az összecsapások miatt az övezet mintegy 1,2 millió lakója maradhatott víz és működőképes csatornarendszer nélkül. A szervezet azt sürgeti, hogy tegyék lehetővé a jótékonysági szervezetek és helyi önkormányzatok munkáját a területen, aminek segítségével megelőzhető lenne a közegészségügyi katasztrófa.

Emellett a jogvédő csoport arra buzdította a feleket, hogy mielőbb állapodjanak meg az ideiglenes tűzszünetről.

A három hete tartó gázai harcokban több mint ötszáz palesztin és két tucatnál több izraeli halt meg. A hét elején 24 óra alatt 107 palesztin vesztette életét, köztük asszonyok és gyerekek is. Az ENSZ adatai szerint meghaladja a százezret azoknak a palesztinoknak a száma, akik a harcok elől menekülve hagyták el otthonaikat.