A pénzmosás megelőzésének jegyében a pénzváltók csak bankok ügynökeiként folytathatják tevékenységüket. Már amennyiben azok szerződnek velük. A pénzváltók egy része takarékszövetkezetet alapítana, hogy megmeneküljön.

Koncként dobták oda a pénzváltókat a bankoknak – fakad ki a hazai 750 pénzváltó cég egyikének a tulajdonosa. Úgy kalkulálja, hogy vállalkozása néhány napja még 20 millió forintot ért, ma azonban képtelen volna rá vevőt találni.

A terrorizmus elleni küzdelemről és a pénzmosás megakadályozásáról szóló törvény ugyanis módosította a hitelintézeti törvényt: pénzváltási tevékenység végzésére ezentúl kizárólag hitelintézet jogosult. Így, ha a cég nem rendelkezik ilyen jogosítvánnyal, akkor a szóban forgó tevékenységet csak bank ügynökeként űzheti.

Kettős háló

Ez a jogszabályalkotó szemszögéből egyszerű: beépített a rendszerbe a hatóság mellé egy további intézményt, amely a pénzváltó működését firtatja, sőt dönt is a létéről. Mert bár továbbra is a felügyelet az engedélyek letéteményese, s ellenőrzési feladata sem csökkent, az új rendszerben a bank vállal felelősséget a pénzváltóért, tehát érdeke tiszta kezű partnert választani. S persze olyat, amely hasznot is hajt.

Eddig tehát, amennyiben egy pénzváltó teljesítette a jogszabályi feltételeket, működhetett. Ezentúl viszont az is kell, hogy egy bank lásson benne fantáziát. Arra ugyanis a hitelintézeteket semmi sem kötelezi, hogy felszívják a teljes jelenlegi pénzváltókínálatot.

A jogalkotó tehát úgy látta jónak, hogy e kör megtisztítását a piacra bízza. Ebben viszont nyilvánvalóan az is benne rejlik, hogy míg a hatóságot szabályok kötötték a szereplők tevékenységének jóváhagyásában, most – a banki szelekció révén – ez akár “pofára” is történhet.

A feketézők maradnak

Arról viszont, hogy miként számolják fel a szinte minden gazdasági logikát nélkülöző, többnyire balekokra és pénzmosókra szakosodott fekete, utcai pénzváltást, az új jogszabályok sem rendelkeznek. Igaz, nemigen éri már meg ugyan utcán váltani, ott sem kínálnak jobb árat, mint a pénzváltóknál, ráadásul a forint konvertibilitása a hazai és külföldi valutában vezetett számlákat átjárhatóvá, a banki pénzváltást versenyképessé tette.

Ezzel együtt a zsebből váltókat e törvény nem csípi fülön, ahhoz rendőrségi akciók kellenének – vélik a területet felügyelő szervezetek. Azaz tavaly még a Magyar Nemzeti Bank (MNB), január elsejétől a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF).
……

A teljes cikk a FigyelőNet-en olvasható.