Uniós jogot sérthet a német úthasználati díj - Az infrastrukturális hozzájárulás a külföldieket közvetetten diszkriminálja

2014.08. 5. Jogi Fórum / MTI

Uniós jogot sérthet a tervezett német útdíjrendszer, amelynek az a célja, hogy bevonja a külföldi autósokat a német úthálózat fenntartásának és fejlesztésének finanszírozásába, a német autósok terheit pedig ne növelje.

A törvényhozás alsóháza (Bundestag) tudományos szolgálatának elemzése szerint a közlekedési minisztérium elképzelése több ponton ellentétes a hátrányos megkülönböztetést tiltó közösségi jogszabályokkal - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi lap és a Der Spiegel című hetilap.

Az úgynevezett infrastrukturális hozzájárulás a külföldi uniós állampolgárok közvetett diszkriminációjához vezethet, hiszen a tárca koncepciója alapján a díjat ugyan a német autósoknak is meg kell fizetniük, de az új teher bevezetésével egy időben, annak értékével megfelelő mértékben csökkentik a gépjárműadót. Ezt a két intézkedést pedig együtt kell vizsgálni - vélekednek a Bundestag szakértői.

Szerintük az is hátrányos megkülönböztetésnek minősülhet, hogy a német autósok díját differenciálják az autó különböző jellemzői - köztük az első forgalomba helyezés időpontja és a motor környezetvédelmi besorolása - alapján, a külföldiekkel viszont egységes díjat - a tervek szerint 103,04 eurót - fizettetnének az éves matricáért.

Az sem fér össze a diszkrimináció tilalmával a szakértők szerint, hogy az útdíjrendszer nagyobb terhet jelent a külföldi uniós vállalkozásoknak, mint a német cégeknek.

A közlekedési minisztérium szóvivője a beszámolókra reagálva tévesnek nevezete a Bundestag tudományos szolgálatának értékelését.

Az úthasználati díjról a tárca tervei szerint az idén alkotnak jogszabályt, és 2016-ban vezetik be a rendszert.

 

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
ESÉLYEGYENLŐSÉG
NÉMETORSZÁG
E-ÚTDÍJ