Rekordszámú, összesen 5082 cég szűnt meg Magyarországon júliusban, ez csaknem 27 százalékkal több, mint az eddigi legrosszabb, tavaly októberi adat – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

A közlemény idézi Tóth Tamást, az Opten ügyvezető igazgatóját, aki hangsúlyozta, hogy a mostani kiugró adatok az egyszeri technikai hatásoknak köszönhetők. Ugyanis július óta a cégközlöny nem hetente, hanem naponta jelenik meg, így most olyan megszűnések és egyéb bejegyzések láthatóak, amelyek a régebbi rendszerben augusztusra, egyes esetekben szeptemberre tolódtak volna – magyarázta az igazgató.

Kiemelte továbbá, hogy tavaly óta trendszerűen csökken a felszámolási eljárást követően megszűnő cégek száma, vagyis egyre kevesebb cég hagy maga után kifizetetlen adósságokat. Az Opten jelentése szerint a felszámolás után törölt vállalkozások aránya 2456 törléssel, nem éri el az 50 százalékot, holott tavaly ilyenkor még bő 60 százalék volt.

A múlt hónapban 2986 új céget jegyzett be a cégbíróság, ami ugyancsak számottevő növekedés a megelőző hónapokhoz képest.

Tóth Tamás elmondta, hogy az új cégek között nem emelkedett azok aránya, amelyek tulajdonosi vagy vezetői szinten összeköthetők korábban megszűnt cégekkel. A cégvezetés és a tulajdonosok felelősségét növelő, szigorított szabályok életbelépése csökkentette a korlátolt felelősséggel való visszaélést – jegyezte meg az igazgató.

A vállalat előrejelzése szerint az előző időszakhoz képest 2014 harmadik negyedévében még a technikai hatást leszámítva is emelkedni fog mind az alapítások, mind a megszűnések száma, a joggyakorlat kialakulása után pedig további trendváltozások valószínűsíthetőek.