A Google-höz folyamatosan érkeznek a megkeresések azzal kapcsolatban, hogy a megfelelő domaineket, illetve azok bizonyos elemeit távolítsa el a keresőtalálatok közül. A legtöbbször a szerzői jogok tulajdonosai és az őket képviselő szervezetek kifogásolnak olyan linkeket, amelyek állítólag jogsértő tartalomhoz vezetnek, de a kormányzati szervek és a bíróságok is gyakran szorgalmazzák egyes anyagok eltávolítását vagy felülvizsgálatát – olvasható a Bitport honlapján.

A kérelmekben szereplő URL-ek alapján a vállalat folyamatosan frissíti átláthatósági jelentésének megfelelő fejezeteit, amely a Google saját meghatározása szerint rávilágítana, hogy a szabályok és irányelvek hogyan befolyásolják az internetfelhasználókat és az online információáramlást – ide értve például a felhasználói adatok átadását vagy akár a Google-termékek globális elérhetőségének valós idejű statisztikáit.

A jelentésből kiderül, hogy az elmúlt hónapban több mint 30 millió, augusztus első hetében pedig közel 8 millió URL eltávolítását kezdeményezték szerzői jogi problémákra hivatkozva. Az előző évhez képest pedig másfél-kétszeresére emelkedett a bejelentések száma, amelyek júliusban összesen 47 ezer domaint és tized annyi jogtulajdonost érintettek. (Mindez nem tartalmazza a felejtéshez való jog EU-s érvényesítését, ami nem kevés plusz feladatot jelent a társaságnak.)

A Google a szerzői jogi panaszok mellett a kormányzati megkereséseket külön táblázatban is elérhetővé teszi. Az országok szerint közzétett statisztikája 2013 első félévével zárul, amikor is Magyarországról nem érkezett semmilyen bírósági végzés, sem bejelentés a közigazgatási szervek részéről. A 2012-es évben 5 hazai kérelmet bíráltak el a Google-nél összesen 33 elemre vonatkozóan, amelyek közül egyet hagytak jóvá.