Szervezett bűnözés és adócsalás gyanújával őrizetbe vett 14 embert, köztük három politikust, a bosznia-hercegovinai rendőrség szerdán – közölte honlapján a Nezavisne Novine című szarajevói lap. A három politikus közül kettő miniszter.

A gyanúsítottak a sajtó információi szerint mintegy 6 millió euróval (1,9 milliárd forinttal) károsították meg az ország főleg bosnyákok és horvátok lakta részét, a Bosznia-hercegovinai Föderációt. A gyanú szerint olyan vállalatokat jegyeztek be, amelyek hústermékeket importáltak, állítottak elő, illetve dolgoztak fel, majd ezeket a vállalatokat a szükséges adók befizetése előtt megszüntették.

A lefogottak között van a föderáció mezőgazdasági minisztere, Jerko Ivankovic Lijanovic és több családtagja, valamint a kereskedelmi miniszter, Milorad Bahilja is. Utóbbi nevét jól megjegyezte a bosnyák közvélemény, amikor két évvel ezelőtt a lakosság rossz anyagi körülményeit tovább nehezítő 20 százalékos gázáremelés kapcsán Bahilja úgy fogalmazott: “spóroljanak, ne egyenek”.