Félmillió forintos kártérítést kell megfizetnie a Készenléti Rendőrségnek egy 2006. őszi tüntetés során bántalmazott fiatalember részére a Fővárosi Törvényszék nem jogerős ítélete szerint – közölte a sértett képviseletét ellátó Magyar Helsinki Bizottság.

A tájékoztatás szerint a fiatalember által indított polgári perben a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletével azért kötelezte a Készenléti Rendőrséget 500 ezer forint kártérítés megfizetésére és magánlevélben történő bocsánatkérésre, mert jogelődjének, a Rendőrségi Biztonsági Szolgálatnak (Rebisz) a munkatársai 2006 októberében a Blaha Lujza térnél a felperest az elfogása után bántalmaztak.

A bíróság kimondta azt is, hogy az alperes megsértette a bántalmazott emberi méltóságát, valamint testi és lelki egészségét.

A kártérítési perben a Készenléti Rendőrség elismerte, hogy a bántalmazást elkövetők a Rebisz állományába tartoztak, a bíróság pedig külön jelentőséget tulajdonított annak, hogy a sértett bántalmazásakor már védekezésre képtelen állapotban volt.

A kártérítési pert a sértett az után indította, hogy a Kúria 2012 végén harmadfokon jogerősen elítélt és próbára bocsátott bűnsegédként két rebiszes rendőrt abban a büntetőeljárásban, amely a sértett mint pótmagánvádló részvételével folyt.

Az eljárások során a sértettet fizikailag bántalmazó rendőrök kilétére nem derült fény. A két elítélt rendőr bűnösségét azért mondta ki a bíróság, mert bár látniuk kellett a bántalmazást, nem tettek semmit a megakadályozása érdekében, továbbá a fiatalember zúzódásos fejsérüléseit jelentésükben azzal magyarázták, hogy a sebek nem bántalmazás, hanem jogszerű intézkedés közben keletkeztek.

A Magyar Helsinki Bizottság közleménye kitér arra is, hogy az RTL Klub felvételei fontos bizonyítékul szolgáltak mindkét eljárásban többek között annak megállapítására, hogy a bántalmazást elkövető rendőrök rebiszes egyenruhát viseltek.