Az új Polgári Törvénykönyv (új Ptk.) hatályba lépésével egyidejűleg, 2014. március 15. napján lépett hatályba a Polgári Perrendtartást (Pp.) módosító 2013. évi CCLII. törvény 85. § (30) bekezdése, amely a Pp-be „A jegyző birtokvédelmi ügyben hozott határozatának megváltoztatása iránti per” című XX/A. fejezetét iktatta be.

A Pp. a különleges eljárások között végre külön szabályozza a jegyző birtokvédelmi határozatának megváltoztatása iránti per általános szabályoktól eltérő szabályait, amelyek – annak ellenére, hogy ez a pertípus a régi Ptk. hatálybalépése óta fennáll – eddig még nem kerültek meghatározásra. A Pp.-t módosító 2013. évi CCLII. törvény indokolása szerint az új szabályozás túlnyomórészt a bíróságok többsége által alkalmazott általános gyakorlatot emeli jogszabályi szintre.

A mai napig élő probléma, hogy még a jogi képviselővel eljáró felek sincsenek tisztában azzal, hogy ez a perfajta nem azonos a Pp. XX. Fejezetében szabályozott közigazgatási perrel. A Pp. hatályba lépett módosítása – ennek a sajátos pertípusnak a külön szabályozása útján – tiszta és egyértelmű eljárásjogi helyzetet teremtett.

A Szerző a Gödöllői Járásbíróság (polgári) csoportvezető bírója.