A feladat őrködni a jogrend elveinek alkalmazása felett – mondta a Kúria elnöke az elődeinek életét feldolgozó konferenciasorozat harmadik rendezvényén, a legfelsőbb bírói fórum épületében szerdán.

Darák PéterMailáth Györgynek, a Kúria első elnökének gondolatait idézve – kiemelte a szellemi fegyelem, a pontos, lelkiismeretes, részrehajlás nélküli bírói munka fontosságát. Emlékeztetett a 19. század második felében az elnöki tisztséget betöltő elődjének azon gondolatára, amely szerint a törvényjavaslatokat komolyan kell megvitatni elfogadásuk előtt, hogy ne kelljen idő előtt változtatni rajtuk.

Darák Péter felidézte, hogy Mailáth szigorú hivatali főnök volt. Mikor az egyik kúriai bírónak szólt, sok a hátraléka és ő úgy reagált, hogy pedig sokat dolgozik, Mailáth válasza az volt: lehet, hogy sokat, de nem eleget.

A konferencián bemutatták a Kúria és elnökei című könyvsorozat első kötetét.

A Kúria és a Magyar Nemzeti Levéltár vezetője 2012 nyarán írt alá együttműködési megállapodást, amelynek célja a levéltárban őrzött jelentős mennyiségű felsőbírósági iratanyag közös szakmai, tudományos feldolgozása, bemutatása, társadalmi hasznosítása, a Kúria arculatában és akár egyes határozati formákban való megjelenítése, továbbá a levéltár munkájának megismertetése. Ennek keretében szakmai konferenciákon mutatják be az 1868-tól 1949-ig fennálló, majd 2012-től a Legfelsőbb Bíróság jogutódjaként újra létrehozott Kúria korábbi elnökeinek munkásságát.