Minden korábbinál több, 10 722 céget törölt a cégbíróság 2014 harmadik negyedévében Magyarországon, ez az előző negyedévi 10 174-nél 5 százalékkal, míg az egy évvel korábbi 8058-nél 33 százalékkal több. Az emelkedő trend konszolidációs folyamatot mutat – vélik az adatokat közzétevő céginformációs szolgáltató Optennél.

A cég hétfői közleménye idézi Tóth Tamást, az Opten ügyvezetőjét, aki elmondta: a megszűnési arány továbbra is emelkedik, ami az előzményeket is figyelembe véve azt jelenti, hogy a trend kitart még egy darabig. Az igazgató szerint a mostani helyzet sokkal inkább hasonlít egy lassú konszolidációs folyamatra, mint a válság idején tapasztalt felszámolási hullámra. Akkor ugyanis a megszűnő cégek zöme felszámolási eljárás végeredményeként szűnt meg, mára azonban ezeknek az eljárásoknak az aránya 40 százalék alá csökkent.

Az összevetés kissé csalóka, hiszen időközben bevezették a kényszertörlés intézményét, ám ezzel együtt is tetten érhető a javulás: a cégek egyre kisebb hányada “dől be” a szó klasszikus értelmében – hívta fel rá a figyelmet összefoglalójában az Opten. Egyre több gazdasági társaság szűnik meg úgy, hogy a tulajdonosok a piaci helyzet felmérése után beszüntetik a cég tevékenységét. Tudni kell, hogy a rendkívül szétaprózott tőkeszerkezet és a kényszervállalkozások miatt a folyamat elkerülhetetlen. A hatékonyságnak és a méretgazdaságosságnak teret kell nyernie a magyar gazdaságban, ahol kétszer annyi cég működik, mint Ausztriában – mondja Tóth Tamás.

Ugyancsak a konszolidáció jele az Opten szerint, hogy a megszűnt cégeket nem pótolják újak, ami még 2012-ben is jellemző volt a magyar cégvilágra. 2014 harmadik negyedévében már csak 6408 új vállalkozást jegyzett be a cégbíróság, azaz több mint 4300-zal kevesebbet, mint amennyi megszűnt. Vagyis némiképp háttérbe szorult a gyakorlat, miszerint a bedőlt cégek vezetői azonnal új társaságot alapítanak, hogy a korlátolt felelősség mögé bújva onnan folytassák másoknak kárt okozó tevékenységüket – mutat rá a közlemény.

Az Opten az eddig közzétett adatok, illetve a közelmúlt trendje alapján az év végére is növekvő fluktuációs értéket vár, amit nagyobb mértékben fog befolyásolni a megszűnő cégek számának várható további emelkedése.