Egy-egy tréfásnak szánt versike is megjelenik keddtől a székelyföldi Hargita megye rendőrségének honlapján a bűncselekményekről szóló közlemények végén – közölte a hírt a maszol.ro erdélyi magyar portál.

A rendőrségi honlapon versike kíséri azt a hírt, hogy egy gyimesfelsőloki férfi majdnem agyonütötte ivócimboráját egy deszkával, és arról a balesetről szóló közleményt is, amelynek az úttesten szabálytalanul átkelő férfi volt az áldozata.

A portál a román nyelvű epigrammák egyikének a magyar fordítását is közölte: “Mellbe ütötte barátját egy léccel,/ mert az isten megáldotta ésszel./ A bajt csak akkor észlelte,/ mikor a rendőrség keresni kezdte”.

Gheorghe Filip, a rendőrkapitányság szóvivője a portálnak elismerte, hogy ő maga a szerzője az epigrammáknak. “Az a célom, hogy megpróbáljam a humor segítségével felhívni az emberek figyelmét a társadalmi együttélés szabályaira, hátha így jobban sikerül” – magyarázta a szóvivő.

Filip hozzátette: szívesen írna epigrammákat magyarul is, mert Hargita megyét többségében magyarok lakják, ám ez meghaladja nyelvi képességeit. “Még a románul írt epigrammáim sem a legsikerültebbek” – ismerte el a rendőrtiszt.