Kifejezetten a vallási kultuszokra vonatkozó jogi szabályok bevezetésével és kemény büntetésekkel indít a harcot a szekták ellen a kínai vezetés – számolt be kedden a China Daily napilap.

A vallási szekták szervezőire és az azokat “saját hasznukra fordítókra” a jövőben akár hét évig terjedő börtönbüntetés is kiszabható lesz, de ugyanilyen szigorral számolhatnak a “nemzeti törvényeket és szabályokat aláásó hiedelmek” terjesztői is. Ennél is súlyosabb büntetés, akár halálos ítélet is kiszabható lesz azokra, akik komoly sérülést vagy halált okoznak tevékenységükkel – írta az újság.

A rendelkezések teljesen újnak számítanak a kelet-ázsiai országban, ahol korábban nem voltak kifejezetten a vallásos kultuszokra vonatkozó szabályok. Az új büntetési tételeket, amelyeket a kínai parlament szombatig tartó rendes kéthavi ülésén tárgyalnak majd, az elmúlt időszakban elharapódzó erőszakos esetek teszik indokolttá.

Kínában nagy sajtóvisszhangot és társadalmi felháborodást váltott ki az a májusi eset, amely során a kelet-kínai Santung tartomány egyik McDonald’s éttermében a Mindenható Isten Egyháza nevű szekta tagjai halálra vertek egy középkorú nőt, amiért az nem adta meg a mobilszámát a hittérítőknek. A két elkövetőt októberben halálra ítélték, míg további három szektatagra börtönbüntetést szabtak ki. A szekta ellen a kínai kormány augusztusban kampányt hirdetett.

A szekta hirdetései kifejezetten a Kínai Kommunista Pártot támadják, azt nagy vörös sárkányként emlegetve. A tagokat “kijelöltnek” nevezik, akiknek “készen kell állniuk akár a halálra is” küldetésük beteljesítése érdekében. A becslések szerint a mozgalomnak akár egymillió tagja is lehet ma Kínában, akiknek többségét a vidéki területek iskolázatlan lakosai és középkorú nők teszik ki.