A pekingi törvényhozás rendeletben tiltotta meg a dohányzást a főváros beltéri nyilvános helyein, a tömegközlekedési eszközökön és néhány külső közterületen is – számolt be a kínai központi televízió pénteki híradásában.

A szabályozás, amely jövő év június elsejétől lép hatályba, az óvodák, iskolák, gyermekjóléti intézmények, női klinikák és gyermekkórházak, fitnesz- és más sportlétesítmények, valamint a védett műemlékek környékén sem engedélyezi a füstölést. A tiltott helyen dohányzók büntetése elérheti a 200 jüant (8000 forintot).

A dohányreklámokat, valamint a szponzorációt is kitiltják az említett helyekről, továbbá a médiából, a filmekből, a könyvekből és az internetről is.

A tanárok nem gyújthatnak rá általános és középiskolás diákjaik előtt, az oktatási intézményeknek kötelességük lesz a felvilágosítás, a dohányzókat pedig segíteniük kell a leszokásban. Kiskorúak nem vásárolhatnak dohányterméket automatákból és az interneten sem.

A törvényhozók felhatalmazták a különböző kormányzati szervek, közintézmények és társadalmi szervezetek jogi képviselőit és kijelölt személyeit, hogy ellenőrizzék a szabály betartását munkahelyükön. Mindazonáltal a végrehajtásért egyetemlegesen a nyilvános helyek menedzsereit és üzemeltetőit teszik felelőssé.

Az áprilisban nyilvánosságot kapott tervezetet, különösen a dohányzást engedélyező területekkel kapcsolatos vita miatt, három alkalommal módosították, s a beszámolók szerint végül a szigorúbb változatot fogadták el.

Kínában a napokban bocsátották nyilvános vitára az ország első dohányzásellenes törvényének tervezetét, amely ugyancsak tiltja beltéri és korlátozza a kültéri dohányzást, és véget vet a dohánytermékek reklámozásának. A törvény kötelezővé tenné a cigarettás dobozokon az egészségügyi veszélyre figyelmeztető – a doboz méretének legalább a felét lefedő – írás és ábra szerepeltetését is.

Kína a világ legnagyobb dohánytermelője és fogyasztója is egyben. Több mint 300 millió kínai cigarettázik és körülbelül 740 millió számít passzív dohányosnak. Az országban évente körülbelül 1,3 millió ember hal meg a dohányzással összefüggésbe hozható betegségekben. Pekingben az aktív dohányosok száma meghaladja a 400 ezret.

Kína 2003-ban aláírta a Nemzetközi Dohányzás-ellenőrzési Keretegyezményt (FCTC), amelyet 2006-ban ratifikált. Az országban már eddig is mintegy tucatnyi város próbálkozott azzal, hogy helyi törvényekkel korlátozza a dohányzást, de a rendelkezések lényegében hatástalanok maradtak, vagy csekély eredménnyel jártak.

Szakértők véleménye szerint a hathatósabb fellépést segíteni fogja a törvény, de a kulcs továbbra is a végrehajtás, illetve annak ellenőrzése lesz. A hatékonyság és “elrettentés” fokozása érdekében, párhuzamosan a jogi szabályozással, javasolják a dohánytermékek adójának és árának növelését. Ennek visszatartó hatását ugyanis nemzetközi statisztikák támasztják alá.