Egyéves az új Polgári Perrendtartás - Lehetőségeket vagy akadályokat teremt az új törvény? - Szakértők válaszolnak | Budapest, 2019. március 20. szerda | Regisztráljon most!

Emelni kell a nők arányát a legnagyobb cégek felügyelőbizottságában - Női kvóta - A német kormány elfogadta a törvényjavaslatot

2014.12.16. Jogi Fórum / MTI

Németországban női kvóta bevezetésére kötelezik a nagyobb részvénytársaságokat, a kormány elfogadott törvényjavaslata szerint legkevesebb 30 százalékra kell emelni a nők arányát a tőzsdén jegyzett legnagyobb cégek felügyelőbizottságában.

A női kvótáról szóló törvénycsomagot a szociáldemokrata párt (SPD) kezdeményezésére készítették el. A koalíciós társ konzervatív CDU/CSU pártszövetség részéről hevesen bírálták a tervet, de végül apró módosításokkal az SPD koncepciója érvényesült, és több mint fél évig tartó egyeztetés után a kormány végül elfogadta és a parlament elé terjesztette a jogszabálytervezetet.

Az SPD számára a női kvóta bevezetése legalább annyira fontos, mint az általánosan kötelező minimálbér bevezetése - emelte ki berlini tájékoztatóján Manuela Schwesig család-, idős-, nő- és ifjúságügyi miniszter. Az alaptörvény 1994-es módosítása arról rendelkezik, hogy az államnak elő kell segítenie a nemi egyenjogúság elvének érvényesülését, ezért a kormánynak lépnie kellett, mert a gazdaságban erősíteni kell a nők esélyegyenlőségét - fejtette ki.

A javaslat elfogadásával egy évek óta zajló "kultúrkampf" ér véget - tette hozzá Heiko Maas igazságügyi miniszter.

A két tárca közös koncepciója szerint 2016-tól azoknál a tőzsdén jegyzett, 2000-nél több embert foglalkoztató részvénytársaságoknál, amelyeknél a felügyelőbizottságot a munkavállalói részvétel elve alapján állítják össze, a testületben felszabaduló helyeket kötelező nőkkel betölteni, amíg el nem érik a 30 százalékos arányt. Ez a szabály összesen 108 nagyvállalatra vonatkozik.

További 3500 cég - a tőzsdén jegyzett kisebb részvénytársaságok, illetve azok az 500 főnél többet foglalkoztató cégek, amelyek a felügyelőbizottság összetételét tekintve a munkavállalói részvételt előíró jogszabály hatálya alá tartoznak - saját hatáskörben állapíthat meg célokat a női részarány növelésére, de az önkéntes vállalás teljesítését már 2015-ben el kell kezdeni, és nemcsak a felügyelő bizottságban, hanem a menedzsment felső szintjén is, és rendszeresen nyilvános jelentést kell készíteni a folyamat alakulásáról.

A javaslat szerint az állami intézményeknek és vállalatoknak jó példát kell mutatniuk, arra kell törekedniük, hogy a nők aránya 50 százalékra emelkedjen a vezető testületekben.

Ellenzéki pártok és gazdasági érdekképviseletek bírálták a terveket. A Zöldek szerint a törvényjavaslat azt mutatja, hogy a szociáldemokraták a konzervatívok ellenállása miatt nem tudták keresztülvinni a tavalyi választási kampányban ismertetett elképzelésüket, amely a vállalatok szélesebb körére vonatkozott és 40 százalékos női kvótát irányzott elő.

Gazdasági érdekképviseletek szerint a női kvóta révén a politika önkényesen beavatkozik a cégek személyi döntéseibe, pedig hasznosabb lenne, ha a nemi arányok mesterséges változtatása helyett az alacsony női részarányt előidéző okokkal foglalkozna.

A legutóbbi, 2013-as adatok szerint a német cégek felügyelőbizottságában átlagosan 12 százalék a nők aránya. A legnagyobb tőzsdei cégeknél, a DAX-30 indexben jegyzett részvénytársaságoknál magasabb, 22 százalékos ez az arány.

  • kapcsolódó anyagok
ESÉLYEGYENLŐSÉG
NÉMETORSZÁG
NŐK JOGAI