Az Amazon adóstruktúráját is vizsgálja az Európai Bizottság - Több száz millió euro adót nem fizetett meg a cégóriás?

2015.02. 2. Jogi Fórum / Ryan

Újabb adó-megállapodás ügyében kezdett vizsgálódni az Európai Bizottság, gyanúja szerint ugyanis az Amazonnak is jelentős adóelőnyt biztosított Luxemburg. Ha beigazolódnak a feltételezések, becslések szerint több száz millió euró adót kell majd visszamenőlegesen is megfizetni a cégóriásnak. A Bizottság tavaly év végi döntése alapján minden tagállamtól információkat kér be az idén az adó-megállapodásokkal kapcsolatban, hogy a hasonló eseteket kiszűrje. Emellett új jogszabályokat is alkotna, hogy a tagállamok adóhatóságai automatikus információcserével tudják ellenőrizni a más országokban kötött adó-megállapodásokat.

Bár a nemzeti adóhatóságok gyakorlatában mindennapos gyakorlat, hogy az egyes cégeknek támpontot adnak a társasági adó és más adók megállapításhoz, az ezt szolgáló adó-megállapodások egyes cégeknek speciális előnyöket is biztosíthatnak. „A napokban az Amazon és Luxemburg ún. szokásos piaci ár megállapításait vette górcső alá az Európai Bizottság. Az Amazon luxemburgi központjának adóalapját jelentősen csökkentette azzal, hogy szerzői jogdíj címen évente mintegy félmilliárd eurót fizet egy másik luxemburgi leányvállalatának, amely nem alanya a társasági adónak. A Bizottság szerint a jogdíj számítása azonban nem felel meg a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott szokásos piaci árra vonatkozó nemzetközi szabályoknak és azt is gyanúsnak tartja, hogy még egyszer sem vizsgálták felül a 2003 óta hatályos megállapodást” – mondta el Békés Balázs, a Ryan amerikai adótanácsadó cég régiós vezetője.

Az Európai Bizottság az Amazon mellett az Apple, a Starbucks, és a Fiat adó-megállapodásait is vizsgálja. Mindegyik cég tagadja, hogy különleges elbánásban részesültek volna, de ha beigazolódik a Bizottság gyanúja, az érintetett cégeknek visszamenőlegesen is jelentős adókat kell majd befizetniük, ez az Amazon esetében becslések szerint több 100 millió euró is lehet.

A hasonló ügyek miatt az európai közvélemény és az európai politikusok részéről is egyre nagyobb a nyomás a multinacionális nagyvállalatok agresszív adótervezési gyakorlatának, illetve az egyes tagállamok által biztosított túlzott kedvezmények felszámolására. Bár a kedvezményt nyújtó tagállamok ezzel befektetőket vonzanak saját országukba, komoly bevételkiesést okozhatnak más államok nemzeti költségvetésének.

Az Európai Bizottság is rendkívül komolyan veszi a speciális adóelőnyök kérdését, amely az európai piac egységes versenyfeltételeit is rombolja. 2013 nyara óta 7 tagállamtól kért külön információkat adó-megállapodásokról és néhány további ország, köztük hazánk jogdíjstruktúráit is vizsgálta. Tavaly év végi döntése alapján azonban kiterjesztené ezt valamennyi tagállamra, így Magyarországnak is tájékoztatást kell adnia az adó-megállapodásairól. Hazánkban ez a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiadott feltételes adómegállapításokat és a NAV által kiadott szokásos piaci ármegállapításokat is érintheti.

Az EU új szabályokkal is enyhítené a speciális adókedvezmények okozta problémát. Az EU pénzügyminiszterei tavaly decemberben hoztak politikai döntést arról, hogy bevezetik a tagállamok adóhatóságai között az automatikus információcserét az adó-megállapodásokat illetően. A jogszabálytervezetet várhatóan már az év első felében elkészíti a Bizottság és még idén döntés születhet róla.

„A tervezet túlmutat az adóelkerülés elleni nemzetközi küzdelemben eddig felmerült megoldásokon. Az OECD és az EU égisze alatt zajló munka is arra irányult eddig, hogy az adófizetők tranzakcióira nagyobb rálátást biztosítson az adóhatóságoknak. Az új elképzelés egyrészt nyomon követhetővé teszi, hogy az egyes cégstruktúrák milyen kedvezményekben részesülhetnek más tagállamokban, másrészt viszont arra is lehetőséget ad, hogy a nemzeti adóhatóságok egymás tevékenységét is ellenőrizzék” - mondta el Békés Balázs.

  • kapcsolódó anyagok
EURÓPAI UNIÓ JOGA
ADÓZÁS
EURÓPAI BIZOTTSÁG