A devizahitel-törvény újabb próbája

2015.02.12. Jogi Fórum / Fábián Erika

Ismét alkotmányossági kontroll alá került a közelmúlt legfontosabb devizatörvénye, s bár nem volt teljes egyetértés az alkotmánybírák között, a testület második körben is alkotmányosnak találta a Kúria állásfoglalásán született jogszabályt.

Régi és új érvek mentén, de teljesen új indokok alapján, ezúttal a Fővárosi Ítélőtábla bírói tanácsa fordult az Alkotmánybírósághoz a devizahiteleket érintő jogszabály (a 2014. évi XXXVIII. törvény a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről) rendelkezései kapcsán fennálló alkotmányossági kétségei miatt. A támadott törvénynek a semmiséget kimondó rendelkezései, a pénzügyi intézmények vizsgálati kötelezettségéről szóló részei, valamint a polgári peres eljárásra vonatkozó szabályai kerültek kontroll alá.

A bírói kezdeményezések szerint a jogszabály rendelkezései az Alaptörvényt több ponton is sértik, így elsősorban a jogállamiság és a hatalommegosztás elvébe ütköznek. A beadvány szerint a pénzügyi intézmény és a Magyar Állam között nem állhat fenn még közvetve sem olyan polgári jogviszony, aminek védelmére a felperes hitelezőknek a Magyar Állammal szemben kellene pert indítani. Az érvelés szerint, mivel az állam a kölcsönszerződések vonatkozásában nem jogosított és nem is kötelezett, így ebben a jogviszonyban polgári jogalany aligha lehet. A jogállamiság követelményeit a bírák szerint mindez azért is sérti, mert az állam közvetlen perben állása, és a jogszerzés hatályának szabályozatlansága a bírói döntések személyi és tárgyi hatályát is kétségessé teszi. A jogállamiság sérelme szerintük azzal is megvalósul, hogy az ítélet alapján nem dönthető el egyértelműen, hogy annak jogereje kikre, s mely jogokra illetve kötelezettségekre vonatkozik.

Az indítvány azt is hangsúlyozza, hogy a pénzügyi intézményeknek maguknak kell kiválogatni azokat a feltételeket, amelyekről úgy ítélik meg, hogy egyedileg nem tárgyalták meg, miközben a régi Polgári Törvénykönyv alapján valamennyi esetben nekik kellene bizonyítaniuk, hogy a feltételeket a fogyasztókkal megtárgyalták. A hitelezők ezáltal a kikötést egyoldalú nyilatkozattal helyezhetik a törvény hatálya alá vagy vehetik ki onnan. Az indítvány szerint a jogerő áttöréséről van szó olyan esetben, amikor azonos jogviszony alapján indult bírósági ügyekben már korábban határozatot hozott a bíróság. A jogszabály rendelkezései szembemennek ezekkel az ítéletekkel, s áttörik azok jogerejét, mert a szerződési feltelek semmisségét a perindítástól és annak kimenetelétől függően jogi ténynek kell elfogadni.

A tisztességes eljáráshoz való jog sérelme is megvalósul a törvény által, mivel ezek az ügyek különleges szakértelmet igényelnek, s ilyenkor a bíró pusztán logikai úton, szakértői segítség nélkül nem tud megfelelően eljárni. A ténylegesség és arányosság vizsgálatakor például a bíró aligha tudja eldönteni a körülmények hatását a kamatra, költségre, díjra. Mindezt kizárólag szakvéleménnyel lehetne bizonyítani, azonban a rövid eljárási határidők és a több ezer oldalas peranyag nem teszik lehetővé mindezt. Mivel a bíró ezek alapján a feladatát nem tudja megfelelően elvégezni, az ítélet formálissá válik, és az a per szereplőinek védelmét sem látja el megfelelően.

Az Alkotmánybíróság ezeknek az érveknek a figyelembevételével lefolytatta az alkotmányossági vizsgálatot, majd arra az álláspontra jutott, hogy a kezdeményezések nem megalapozottak.

Elsőként megállapította, hogy a 34/2014. (XI.14.) számú, elsőfokú bíróságoktól származó bírói kezdeményezéseken alapuló határozatában az Alkotmánybíróság már számos olyan kérdést vizsgált, ami a jelen beadványnak is része volt. A vizsgált törvény 6.§-a tekintetében például egy az egyben kimondta, hogy ítélt dologról van szó, így az indítványt ebben a pontban nem vizsgálta és vissza is utasította azt.

Ezután az Alkotmánybíróság a korábban még nem vizsgált érveket, indokokat szemrevételezte. A jogállamiság kérdésében úgy foglalt állást, hogy a hatalmi ágak elválasztása nem csak azt jelenti, hogy egyik hatalmi ág nem vonhatja el a másik jogosítványát, hanem azt is, hogy nincsen korlátlan és korlátozhatatlan hatalom, s az egyes hatalmi ágak ellensúlyt képeznek a többi hatalmi ággal szemben.

A jogbiztonság kapcsán megállapította, hogy az nem csak az egyes normák egyértelműségét követeli meg, hanem az egyes jogintézmények működésének kiszámíthatóságát is. Az államnak, mint a polgári jogi jogviszonyokban részt vevő félnek a jogképességét több érv alapján is bizonyította, s kiemelte, hogy a perbeli legitimáció elsősorban anyagi jogi kérdés, de kivételesen lehet eljárásjogi, mint jelen esetben is, amikor a törvény határozza meg, hogy egy adott perben ki ellen lehet (vagy kell) a keresetet előterjeszteni. A határozat szerint a perbeli legitimációt az Alaptörvény maga adja meg, mivel a rendkívüli körülmények tették szükségessé az állam szerepvállalását a polgári eljárásokban. Az Alkotmánybíróság szerint az állam közjogi és magánjogi minősége nem választható el élesen egymástól. Az erőfölényes, egyensúlyhiányos kölcsönszerződéseknél ugyanis a gyengébb fél pozíciójának kiegyensúlyozására is szolgál az állami szerepvállalás. A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény is biztosít eljárási jogot, fellépési lehetőséget fogyasztói jogvédelmet ellátó társadalmi szervezet részére a jogsértővel szemben.

Az Alkotmánybíróság kimondta továbbá azt is, hogy az állam a perben való alperesi pozíciója ellenére sem lesz részese a pénzügyi intézmény és az adós közötti jogviszonynak, csupán jogtechnikai szükségszerűség megoldás a jelenléte, mivel az alperesi oldal nem maradhat üresen. Egy további indoka az állami perben állásnak, hogy ezek a kölcsönszerződések olyan közgazdasági és szociális, össztársadalmi szintű problémát jelentettek, melyeknek az egyedi peres eljárásokban való kezelése nem lett volna hatékonyan kezelhető.

Az Alkotmánybíróság a jogerő feltörése kérdésében akként vélekedett, hogy szerinte korábbi AB határozatok már többször kimondták, hogy a jogerő tisztelete nem abszolút és áttörhetetlen. Példaként említi a rendkívüli jogorvoslatokat, illetve a jogegységi határozatoknak azt a helyzetét, amikor egyes eljárási törvények rendelkezhetnek úgy, hogy a jogegységi határozat közvetlenül érinti az alapul szolgáló ügyet. A lezárt ügyek feloldása megtörténhet az Alkotmánybíróság szerint akkor is, ha azt a jogbiztonsággal konkuráló más alkotmányos elv elkerülhetetlenné teszi, és ezzel nem okoz a célhoz képest aránytalan sérelmet (ABH 1992, 75). Ennek a kivételnek a tipikus példája a büntetőügyek felülvizsgálata az elítélt javára, ha az eljárás később alkotmányellenesnek bizonyult. Önmagában tehát nem találta alkotmányellenesnek azt, hogy a jogalkotó a semmissé nyilvánítási eljárás útján is lehetővé tegye a jogerő áttörését.

Az Alkotmánybírák végül a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét vizsgálták, és azt állapították meg, hogy az érintett fogyasztói polgári perek alapvetően ténykérdések okirati bizonyításáról és ehhez kapcsolódó jogkérdések megítéléséről szólnak, ezek pedig szakértő bevonását nem igénylik. Hozzátették továbbá, hogy a törvény a Pp. által biztosított bizonyítási eszközök igénybe vehető körét nem korlátozza, ha szükséges, akkor elrendelhető a szakértői bizonyítás. Arra, hogy mégis hogyan lehetséges a rövid eljárási határidők alatt a szakértői bizonyítás, a határozat meglepő módon azzal „felel”, hogy a határidők rövidsége összhangban van a per lefolytatásának időigényével, s egyébként is, ha bíróság a bizonyítás felvétele miatt túllépi az ügyintézési határidőt, ahhoz a törvény semmilyen szankciót nem fűz.

Az Alkotmánybírósági határozathoz Czine Ágnes és Sulyok Tamás fűzött párhuzamos indoklást, míg Kiss László, Lévay Miklós és Pokol Béla különvéleményt csatolt.

Czine Ágnes egyetértett a határozat rendelkező részével, ugyanakkor az indoklást azzal egészítette ki, hogy a polgári eljárásjog nem írja elő, hogy csak anyagi jogi jogviszony jogosítottja vagy kötelezettje lehet fél a polgári perben, így ettől különböző személy – jelen esetben az állam – is betöltheti ezt a szerepet. Nem ért egyet továbbá azzal a megállapítással, hogy az állam magánjogi és közjogi minősége jelen esetben nem választható el egymástól, szerinte a perekben az állam már nem valamely hatalmi ágat, és nem a közhatalmat jeleníti meg, hanem a törvény által kialakított eljárási rendben egyenrangú félként vesz részt, akit többletjogosítvány nem illet meg. A jogerő feltétlen védelmét sem pártolta, mivel az azt eredményezte volna, hogy azok az adósok, akik korábban pert indítottak, - pervesztesség esetén - kikerültek volna a törvény hatálya alól.

Sulyok Tamás szintén egyetértett a határozat rendelkező részével, a bírói kezdeményezések elutasításával. Szerinte azonban a törvényi vélelem megdöntésére indított perekben a jogerős ítélet nem töri fel a korábban, egyedi ügyekben kelt bírósági határozatok jogerejét. Jelen ügyekben – véleménye szerint – legfeljebb a jogerős ítéletek párhuzamosságáról lehet beszélni, míg az esetlegesen ellentmondó ítéletek nem a jogerő feltörés problémáját vetik fel.

Kiss László különvéleménye kimondja többek között, hogy nem ért egyet azzal, hogy a devizahitelesek még csak beavatkozóként sem vehettek részt a saját ügyük elbírálásában, valamint kifejti azt is, hogy az Alkotmánybíróságnak az a párhuzama, mely szerint az állam szerepe a perben hasonlatos az ügyész helyzetével, a legkevésbé sem tűnik alkotmányjogi érvekkel alátámaszthatónak.

Lévay Miklós nem értett egyet a határozat rendelkező részének 1. pontjában foglalt elutasító döntéssel, szerinte az Alkotmánybíróságnak a vizsgált törvény több pontjánál is meg kellett volna állapítania az alaptörvény-ellenességet. Határozott véleménye, hogy a devizatörvény nem biztosítja a bíróknak a függetlenséghez szükséges eszköztárat, és kimondja azt is, hogy a bíróság nem lehet más szervek döntéseinek sem formális megjelenítője, se azok végrehajtója. A törvény több pontban akadályozza a függetlenség érvényesülését. A tisztességes eljárásnak lényeges része, hogy a peres feleknek ésszerű lehetőségük legyen jogi álláspontjuk és bizonyítékaik előadására, ami ezekben az eljárásokban hiányzik. Lévay szerint az általánoshoz képest bevezetett speciális eljárási rend a kirívóan rövid határidőivel, a bizonyítás-felvétel negligálásával és a bizonyítási teher megfordításával nem csak komoly alkotmányos kételyeket ébreszt, hanem egyenesen alaptörvény-ellenes.

Pokol Béla, aki szintén nem fogadta el a határozat rendelkező részét, kifejti, hogy az alkotmánybírák nincsenek felruházva olyan jogosítvánnyal, hogy maguk alakítsák át az Alaptörvényt, illetve kiegészítsék azt, mint ahogyan az a jelen határozattal történt. Az alaptörvény-értelmezés szerinte csak addig nem jelent alaptörvény-sértést, amíg az Alaptörvény szövegéből indul ki és a szöveg keretein belül marad, ám a többség most mégis ezt tette.

  • kapcsolódó anyagok
PÉNZÜGYI JOG
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG
DEVIZAHITEL
KÚRIA