2015. február 26-án ünnepélyes keretek között adták át a Fővárosi Törvényszék Ügyfélcentrumát. Az átadó ünnepséget dr. Handó Tünde az Országos Bírósági Hivatal elnöke nyitotta meg, aki köszöntőjében azt emelte ki, hogy az elmúlt években jelentős előrelépések történtek annak érdekében, hogy bíróságok gyors és hatékony kiszolgálást nyújthassanak az ügyfelek számára.

Az OBH elnöke arról is beszélt, hogy az ügyfélcentrumok működéséhez együttesen szükséges a méltó környezet megteremtése, az informatikai háttér biztosítása, és az ott dolgozó bírósági alkalmazottak felkészültsége.

Handó Tünde és Fazekas Sándor a Fővárosi Törvényszék Ügyfélcentrumában - Fotó: Kovács Tamás / MTI

Fazekas Sándor a Fővárosi Törvényszék elnöke köszöntőjében elsőként arról a fejlődésről beszélt, amelyet pályája kezdete óta tapasztalt a bíróságok ügyfélkapcsolati rendszerében. Elmondta, hogy a Fővárosi Törvényszéknek az Ügyfélcentrum létrehozása során sok új igényre kellett választ adnia. Kiemelte, hogy az elmúlt években az állampolgárok számára egyre fontosabbá vált az időtényező, illetve a kommunikációs szokások változásai is megkövetelik az eddigiektől eltérő feladatok megoldását. Fazekas Sándor arról is beszélt, hogy a megvalósult, új informatikai fejlesztések lehetővé teszik az ügyfelek számára az adatokhoz történő otthoni hozzáférést is. Ezek az újítások ugyanakkor a bírók munkáját is hatékonyabbá és gyorsabbá tették, ezzel is segítve az ügyfelek magas szinvonalú kiszolgálását. Beszéde zárásaként megköszönte Handó Tünde támogatását, valamint a megvalósításban résztvevők kitartó munkáját.

Katulin Péter a Fővárosi Törvényszék Informatikai Főosztályának főosztályvezetője mutatta be a résztvevőknek azt a pályázatot, amely lehetővé tette az Ügyfélcentrum kialakítását. A bemutató előadás során kitért arra, hogy az Ügyfélcentrum létrehozásának fő célja egy elektronizált alapon működő, ügyfélbarát, példamutató szolgáltatás megalkotása volt. Szót ejtett a modern kommunikációs lehetőségek bevezetéséről, amelyek a hatékonyabb és gyorsabb ügyintézést szolgálják.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Tarcsa Zsolt az Informatikai Főosztály munkatársa ismertette a beruházást és tájékoztatást adott az Ügyfélcentrum technikai hátteréről, valamint az eszközök használatáról. Kiemelte, hogy az épületben 11 ún. Infopontot helyeztek el, amelyek célja a közérthető tájékoztatás. Az információs pontok kialakításánál hangsúlyt helyeztek arra, hogy a mozgássérültek számára is elérhető legyen minden információ, a vak- és gyengénlátó ügyfelek eligazodását pedig képernyőfelolvasó szoftver is segíti.

Az esemény zárásaként a bírósági vezetők és a meghívott vendégek megtekintették az új Ügyfélcentrumot, valamint egy fotókiállítást a felújításról és a végleges kialakításról.