A vasárnap is nyitva tartható üzletek engedélyezésének menetéről szóló kormányrendelet a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.

A rendelet értelmében a vasárnapi munkavégzés tilalma alól mentesülő üzletek számára az üzlet helye szerinti település jegyzője, Budapesten a kerületi önkormányzat jegyzője, a Fővárosi Önkormányzat által közvetlenül igazgatott területen a Fővárosi Önkormányzat főjegyzője engedélyezheti a kivételes nyitva tartást.

Az engedély iránti kérelmet – amelynek tartalmaznia kell az üzlet nevét, címét, cégjegyzékszámát, a mentességi feltételeknek való megfelelésre vonatkozó nyilatkozatot – a tevékenység végzésének megkezdése előtt 5 nappal kell a jegyzőhöz benyújtani. Amennyiben a jegyző a kérelem benyújtását követő 5 napon belül nem jelzi a jogosultság hiányát, akkor a tevékenység megkezdhető vagy folytatható.

A kérelmező kereskedő köteles a kérelmet évente ismételten benyújtani, és a kérelem alapjául szolgáló bármely körülmény változását bejelenteni.

A rendelet szerint a jegyzőnek nyilvántartást kell vezetnie a beérkezett engedélyekről, ennek a jegyzéknek a pontjai – az alkalmazott ellenőrzési intézkedés oka, típusa és az ellenőrzést elrendelő határozat jogerőre emelkedésének napja kivételével – nyilvánosak.

A parlament tavaly december 16-án szavazta meg a vasárnapi pihenőnap bevezetését, így 2015. március 15-étől a hét utolsó napján nem lehet dolgoztatni a kereskedelemben. A 200 négyzetméternél kisebb üzletek kinyithatnak a hét utolsó napján, de csak a tulajdonos vagy családtagja végezhet munkát.

OKSZ: Jelenleg nem adható mentesség az üzleteknek a megjelent kormányrendelet alapján

A törvényben foglalt és az Országgyűlés március 17-i ülésén megszavazott kivételeken túl más mentesség jelenleg nem létezik a vasárnapi zárva tartás alól; a megjelent kormányrendelet kimondja, hogy az elfogadott eljárási rend alapján kizárólag akkor lehet majd a későbbiekben az önkormányzathoz fordulni mentességért, ha ennek feltételeit egy újabb döntéssel meghatározza – hívja fel a figyelmet az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ).

A szervezet közleményében rámutat: a megjelent kormányrendelet szabályozza azt az eljárást, ha valaki mentességet akar kérni a vasárnapi zárva tartás tilalma alól, például azt, milyen rendben fordulhat az önkormányzat jegyzőjéhez. Ugyanakkor a kormányrendelet kimondja, hogy az elfogadott eljárási rend alapján kizárólag akkor lehet majd egyszer, a későbbiekben az önkormányzathoz fordulni mentességért, ha ennek feltételeit egy újabb döntéssel meghatározza – hangsúlyozza az OKSZ.

A kormányrendelet tartalmazza a nyitva tartási tilalom alóli mentesülés engedélyezésével kapcsolatos eljárás rendjét, a nyitva tartási tilalom alóli mentesülésre vonatkozó kérelmek és engedélyek nyilvántartásának rendjét, illetve azt, hogy a rendelet akkor alkalmazható, ha a kormány az üzletek törvénytől eltérő nyitva tartására vonatkozó mentességi feltételeket határoz meg – foglalta össze a kereskedelmi szövetség.

Az üzletek – a törvényben vagy a törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendeletben meghatározott kivételekkel – kiskereskedelmi napokon 6 óra és 22 óra között tarthatnak nyitva, vasárnap és munkaszüneti napokon pedig zárva tartanak.

A törvény felhatalmazást ad a kormánynak, hogy az adott település, településrész sajátosságaira, különösen az idegenforgalom kiszolgálásának igényére, a vásárlási szokásokra, a foglalkoztatottak számára és a lakókörnyezet érdekeire tekintettel az üzletek eltérő nyitva tartása engedélyezésének részletes feltételrendszerét és a mérlegelés szempontjait, továbbá az eljárás részletes szabályait rendeletben megállapítsa – közölte az OKSZ.