Egyszerűbben jutnak ekáer-számhoz áprilistól a legalább 50 milliárd forintos árbevételű fuvarozók, valamint az egyetemes postai szolgáltatók: mindössze három adat megadásával igényelhetik ezt az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerben (ekáer).

A nemzetgazdasági miniszter februári rendelete szerint az a közúti fuvarozó cég, amelynek a két évvel korábbi mérlegében az éves nettó árbevétel az 50 milliárd forintot elérte – a saját termelésű készlet értékesítéséből származó nettó árbevétele pedig legalább 40 milliárd forint volt – egyszerűsített módon kérhet ekáer-számot. Ugyanez a szabály vonatkozik – árbevételi limit nélkül – az egyetemes postai szolgáltatóra.

Az egyszerűsítés azt jelenti, hogy mindössze három adatot kell megadni az adóhatóság részére, az általánosan megkövetelt 21 adat helyett. Az egyszerűsített kérelemhez a következő adatok szükségesek: a feladó, a címzett neve és adószáma, továbbá a fuvarozáshoz használt jármű rendszáma.

Szintén április első napjától hatályos a törvénynek az a szabálya, hogy ha a feladó és a címzett is belföldi, és a nem kockázatos terméket a címzett maga fuvarozza vagy fuvaroztatja, akkor az ekáer-számot is a címzett kéri meg.