a Magyarországon tízből három fiatalt közvetlenül érint a létbizonytalanság és az előítéletesség. Ezt a súlyos problémát felismerve a Gyerekesély Egyesület (GYERE), a Mentőcsónak Egység és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) drámapedagógiai előadássorozatot készít a szegénységről, a munkanélküliségről, a kirekesztettségről és a fiatalok körében növekvő előítéletességről.

A szervezetek színházi és drámapedagógiai eszközökkel a fenti problémák kapcsán személyes élményekhez juttatják a programban részt vevő középiskolásokat lakóhelytől és életkörülményektől függetlenül. A szeptemberben induló és osztályonként 4 alkalomból álló érzékenyítő program az érvényes gazdasági körülmények és számadatok, illetve a jogi környezet alapszintű ismertetésével elősegíti, hogy a 14-18 éves fiatalok a problémákat valódi mivoltukban tapasztalhassák meg és valódi ismeretek alapján alakíthassanak ki róla véleményt.

A foglalkozások több részből állnak. Első alkalommal a diákok a korábban már nagy sikerrel játszott Pirézek előadással találkozhatnak, ami végigveszi az előítéletek különböző megjelenési formáit: vizsgálja a családban, a különböző csoportokban (pl. iskolai osztályok), közösségekben, és országon belül, a politikában is megjelenő jelenségeket. Felmutatja ezek hatásait az egyénre, és próbál lehetőségeket felmutatni az elutasításra. Ezt követően a Szociopoly előadás során a fiatalok a mai szegénységben élő emberek helyébe léphetnek, fizetés és munka nélkül egy hónapig kell megélniük a részükre kiutalt segély összegéből. Rövid jelenetek keretében a falu lakóit is megismerik: az uzsorást, a rendőrt, a polgármestert, és komoly döntéseket kell hozniuk kiadásaikról és a bevételeikről, egész családjuk érdekében. A harmadik foglalkozás alkalmával a TASZ Esélytelenül és Jogtalanul című, a szervezet Romaprogramjának működése során felhalmozott tapasztalaton alapuló filmjeinek újravágott, rövidebb változatát dolgozzák fel egy drámapedagógus segítségével. Majd a negyedik, lezáró alkalmon a fiatalok szabadon reflektálhatnak az első három alkalom közben őket ért információkra és élményekre.

A nem kizárólag színházi nevelési módszerrel, hanem jogi és jogvédelmi, szociológiai megközelítések bemutatásával a szervezetek a téma komplex megértését segítik, és reményeik szerint hatékonyan képesek a fiatalok beállítódását megváltoztatni. Mindeközben a szervezetek egy új műfajt, a színházi társasjátékot honosítják meg Magyarországon, ami jelentős mennyiségű konkrét ismeretanyagot képes játékos formában átadni.

Annak érdekében, hogy az érzékenyítő csomagot minél több pedagógus alkalmazhassa, a projekt keretében egy regionális központot alakítanak ki, amely a későbbiekben önállóan lesz képes működtetni a csomagot. A különböző városokban és településeken működő iskolákról, a diákok véleményéről a projekt tapasztalatairól és eredményeiről egy tanulmányt készítenek, ami a projekt további dokumentációjával együtt (videók, fotók, módszertani leírás) a projekt honlapján lesz elérhető.