A hatalmi ágak szétválasztásának tiszteletben tartását kérte a román parlamenttől a Legfelső Bírói Tanács (CSM), amely csütörtöki állásfoglalásában úgy értékelte: a törvényhozás több esetben hátráltatta vagy meg is akadályozta az igazságszolgáltatást.

A CSM arra reagált, hogy a szenátus szerdán nem járult hozzá, hogy előzetes letartóztatásba helyezzék Dan Sova szociáldemokrata szenátort, akit hivatali visszaélésben való bűnsegédlettel és jogtalan haszonszerzéssel gyanúsít a korrupcióellenes ügyészség (DNA). Korábban Varujan Vosganian liberális szenátor és Borbély László képviselő, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikai alelnöke esetében a parlament nem engedélyezte a bűnvádi eljárás lefolytatását.

A CSM rámutatott: a törvényhozó, végrehajtó és bírói hatalom szétválasztásának elvét tiszteletben kell tartani, és a törvények előtt mindenki egyenlő. Ezt figyelembe véve a törvényhozók mentelmi joga nem lehet ok arra, hogy esetükben megakadályozzák az igazságszolgáltatást – írta állásfoglalásában a CSM.

A bírói tanács felhívta a parlament figyelmét a Velencei Bizottság – az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testülete – állásfoglalására, amely szerint az igazságszolgáltatás függetlensége elengedhetetlen feltétele egy stabil demokráciának.

A DNA hivatalos átiratban kérte a bírók és ügyészek szakmai testületeként működő CSM-et, hogy tegyen panaszt az alkotmánybíróságnál, arra hivatkozva, hogy alkotmányjogi konfliktus alakult ki a parlament és az igazságszolgáltatás között.

Klaus Iohannis román államfő és több nyugati ország bukaresti nagykövetsége is szót emelt amiatt, hogy a szenátus nem járult hozzá egy korrupcióval gyanúsított szenátor előzetes letartóztatásba helyezéséhez. Az Európai Bizottság egyik tisztségviselője a Mediafax hírügynökségnek azt mondta: Brüsszel az igazságügyi országjelentésben megfogalmazott ajánlások teljesítését várja Romániától, de “úgy tűnik, a parlament döntései nélkülözik az objektivitást”, amikor az ügyészség azt kéri, vonja meg egy-egy törvényhozó kiváltságait.

Szerda este mintegy százan gyűltek össze este a bukaresti Egyetem téren, és a parlament, valamint a korrupt politikusok ellen demonstráltak. Csütörtökön újabb, más romániai városokat is érintő tüntetési felhívások jelentek meg a közösségi portálokon.