A hétvégén Szeged és Szigetszentmiklós adott otthont az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) „Gyere-K-épbe” elnevezésû gyermekjogi programsorozatának, amelyeken ezúttal közel 900 gyermekotthonban, nevelõszülõnél élõ fiatal és kísérõje vett részt. A Dél-Alföldi és Pest megyei régióban is számtalan érdekes program közül válogathattak az érintett gyermekek, így interaktív foglalkozásokon, csapatversenyeken és különbözõ feladatokon keresztül hallhattak gyermekjogi ismeretekrõl és kötelezettségekrõl, és betekintést nyerhettek a helyi társszervezetek – Rendõrség, ÁNTSZ, Mentõszolgálat – munkájába is. A roadshow szegedi helyszínére Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelõs államtitkár is ellátogatott.

Az OBDK fennállása óta kiemelt feladatának tartja a gyermekek jogainak maradéktalan érvényesülését, a felnövekvõ társadalom jogtudatosításának erõsítését és széles körû fejlesztését. E célból az OBDK Balog Zoltán emberi erõforrások minisztere fõvédnökségével 2015. évben március 21. és május 28. között, nyolc regionális helyszínen – Debrecenben, Miskolcon, Szegeden, Pécsett, Zalaegerszegen, Veszprémben, Szigetszentmiklóson és Budapesten – „Gyere-K-épbe” címû egész napos Gyermekjogi Roadshowt szervez, amelyen mind a gyermekvédelmi gondoskodásban részesülõ gyermekeknek, mind a nevelõszülõknek, kísérõknek hasznos, felvilágosító ismereteket biztosít.

Emellett a rendezvénysorozat kísérõprogramjaként minden helyszínen labdarúgó-, és kosárlabda bajnokságon vesznek részt a régió lelkes fiataljai, felhívva ezzel a figyelmet az egymás iránti tisztelet és az egészséges életmód fontosságára, hiszen a sport a fizikai és mentális egészség megõrzésén túl jó eszköze lehet a hátrányos helyzetû csoportok felzárkóztatásának, a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemnek is.

A regionális napokat és bajnokságokat követõen a rendezvénysorozat 2015. május 28-án, Budapesten szakmai programmal és a sportbajnokság országos döntõjével zárul.