Az Európai Bizottság kifogásközlést küldött a Google-nak, amelyben azt állította, hogy a vállalat visszaélt az Európai Gazdasági Térségben (EGT) az általános internetes keresőszolgáltatások terén betöltött vezető pozíciójával, mivel az általános keresőoldalakon való listázás során módszeresen a saját ár-összehasonlító alkalmazását részesítette előnyben. A Bizottság előzetes álláspontja szerint ez a magatartás hátráltatja a piaci versenyt és sérti a fogyasztók érdekeit, ezért ellentétes az uniós antitrösztszabályokkal. A kifogásközlés küldésének ténye nem határozza meg eleve a vizsgálat végkimenetelét.

A Bizottság külön hivatalos antitrösztvizsgálatot indított a Google által az Android mobil operációs rendszer kapcsán tanúsított magatartás vonatkozásában is. Ez a vizsgálat azt elemzi majd, hogy a Google versenyellenes megállapodásokat kötött-e, illetve visszaélt-e az intelligens mobileszközökhöz kapcsolódó operációs rendszerek, alkalmazások és szolgáltatások terén meglévő esetleges piaci erőfölényével.

A versenypolitikáért felelős uniós biztos, Margrethe Vestager a következőket nyilatkozta: „A Bizottság célja az uniós antitrösztszabályok alkalmazása révén annak megakadályozása, hogy az Európában működő vállalatok – bárhol legyenek is bejegyezve – mesterségesen leszűkítsék az európai fogyasztók rendelkezésére álló választékot, és ellehetetlenítsék az innovációt.

A Google esetében aggaszt, hogy a jelek szerint a cég – az uniós antitrösztszabályokat megsértve – tisztességtelen előnyt biztosít saját ár-összehasonlító szolgáltatásának. A Google előtt most nyitva a lehetőség, hogy meggyőzze a Bizottságot ennek az ellenkezőjéről. Ha azonban a vizsgálat megerősíti az aggályainkat, a Google-nak szembe kell néznie a jogkövetkezményekkel, és meg kell változtatnia európai üzletpolitikáját.

Külön hivatalos antitrösztvizsgálatot indítottam a Google mobil operációs rendszerekkel, alkalmazásokkal és szolgáltatásokkal kapcsolatos magatartása tekintetében is. Az okostelefonok, táblagépek és hasonló eszközök egyre fontosabb szerepet játszanak sok ember mindennapi életében, és gondoskodni akarok róla, hogy a kapcsolódó piacok szabadon kiteljesedhessenek, anélkül, hogy ebben egy-egy vállalat versenykorlátozó magatartása akadályozná őket.”

Ár-összehasonlító alkalmazások

Az ár-összehasonlító alkalmazások lehetővé teszik a vásárlók számára, hogy egyidejűleg több internetes áruházban kereshessék a kívánt termékeket, és összehasonlíthassák a kereskedők árait. A Bizottság 2010 novemberében indított vizsgálatának előzetes következtetései szerint a Google az általános keresőoldalakon módszeresen kedvező elbánásban részesíti saját (jelenleg Google Shopping néven működtetett) ár-összehasonlító alkalmazását, például úgy, hogy a Google Shoppingra mutató találatot kiemelten jeleníti meg a képernyőn. A cég így mesterséges módon eltérítheti a rivális ár-összehasonlító szolgáltatások forgalmát, és hátráltathatja versenytársait a piaci versenyben. A Bizottságot aggasztja, hogy a felhasználók nem feltétlenül látják a keresésüknek leginkább megfelelő eredményeket, ami hátrányos a fogyasztók számára, és károsan hat az innovációra. A Bizottság előzetes véleménye szerint e magatartás orvoslása érdekében a Google-nak a versenytársaiéval azonos módon kell kezelnie saját ár-összehasonlító szolgáltatását. A vállalatnak most tíz hét áll rendelkezésére, hogy megválaszolja a Bizottság állításait, és hivatalos meghallgatást kérjen. A Bizottság megítélése szerint a Google által eddig javasolt kötelezettségvállalások összességében nem elégségesek a versenyjogi aggályok eloszlatásához.

A Bizottság ár-összehasonlító alkalmazásokra vonatkozó kifogásközlésével kapcsolatban itt olvashatók további részletek.

Android

2005 óta a Google vezeti az Android mobil operációs rendszer fejlesztését. Az Android nyílt forráskódú, azaz bárki által szabadon használható és fejleszthető rendszer. Az okostelefon- és táblagépgyártók többsége az Android operációs rendszert a Google több saját alkalmazásával és szolgáltatásával kombinálva alkalmazza. Ezek a gyártók a Google-lal kötött megállapodás alapján szerzik meg a jogot arra, hogy az óriáscég alkalmazásait telepíthessék androidos eszközeikre. A Bizottság részletes vizsgálata keretében elemezni fogja, hogy a Google az uniós antitröszt-jogszabályokat megsértve hátráltatta-e a versenytárs mobil operációs rendszerek, alkalmazások és szolgáltatások fejlesztését és piaci hozzáférését, ami egyértelműen hátrányos az innovatív szolgáltatások és termékek fogyasztói és fejlesztői számára.

Háttér

A Bizottság folytatja a Google által az EGT-n belül tanúsított versenyjogi magatartás kapcsán az uniós antitrösztszabályok értelmében megindított vizsgálatait: ezek keretében vizsgálja azt az állítást, miszerint a Google előnyben részesít egyes tematikus keresőszolgáltatásokat az általános keresőoldalakon való listázás során, illetve hogy az óriáscég lemásolja versenytársai internetes tartalmait („scraping”), kizárólagos reklámmegjelenést köt ki, valamint jogellenes korlátozásokat alkalmaz hirdetőivel szemben.

A Google állásfoglalása az üggyel kapcsolatban az alábbiakban megismerhető: