Minden negyedik diákot ért már hátrányos megkülönböztetés az osztrák felsőoktatásban – olvasható a Der Standard osztrák napilapban megjelent jelentésben.

Az Osztrák Hallgatói Önkormányzat (ÖH) és az osztrák Felsőoktatási Intézet (IHS) által készített legfrissebb kutatás eredménye szerint diszkrimináció 31 százalékban a homo- és transzszexuális diákokat, 27 százalékban a női, 18 százalékban a férfi hallgatókat, valamint 41 százalékban a nem EU-tagországból érkező diákokat érte. A diszkrimináció főleg szóban, kétértelmű viccekkel, vagy sztereotípiák felemlegetésével történik.

A felmérést 2014 év végén 3660 hallgató megkérdezésével végezték el.

Leginkább a művészeti egyetemek diákjai érzi magukat kirekesztve (32 százaléka) a nagyszámú kiscsoportos és egyéni oktatás miatt, a problémával legkevésbé a főiskolások szembesültek, 17 százalékuk élt át már hátrányos megkülönböztetést.

A nők közül minden harmadik hallgató, a doktoranduszoknak pedig a 42,7 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nemük miatt érte már őket diszkrimináció.

A hallgatói önkormányzat képviselője szerint meglepő, hogy a diákok a sértéseket gyakran a tanároktól kapják.

A megkülönböztetést elszenvedő diákok leginkább magukban tartják a történteket, 72 százalékuk nem beszél senkinek a történtekről.

A hallgatói önkormányzat azt szorgalmazza, hogy a probléma kezelésére az egyetemeken állítsanak fel munkacsoportokat, és tegyenek lehetővé pszichológiai tanácsadást is.

A felmérést elemezte keddi számában a Presse című osztrák napilap is, amely szerint a nemzetiségre vonatkozó hátrányos megkülönböztetés leginkább a diákok közötti viszonyban mutatkozik meg. Minden tízedik hallgató úgy véli, ha kevesebb volna a külföldiek aránya a iskolákban, akkor jobb lenne az általános hangulat is, a negyedük pedig támogatná, hogy a korlátozzák a külföldiek számát a felsőoktatási intézményekben.