Közbeszerzésről érthetően - fókuszban az elektronikus közbeszerzés | Budapest, 2019. április 4. csütörtök | Regisztráljon most!

Csökkenő bányajáradék, felhasználó által viselt kár - Energetikai törvényeket módosultak

2015.04.29. Jogi Fórum / MTI

A nem hagyományos és különleges eljárással kitermelhető szénhidrogének után fizetendő bányajáradék 12 százalékról 2 százalékra csökken; a nagyfogyasztók az áram-, illetve a gázellátásból való kikapcsolásukkal keletkezett kárukat maguk viselik - egyebek mellett ezeket tartalmazza az a több energetikai jogszabályt módosító törvény, amelyet kedden fogadott el a parlament 114 igen szavazattal, 42 nem ellenében, 15 tartózkodás mellett.

A nem hagyományos szénhidrogén-vagyon bányajáradékának csökkentését azzal indokolta az előterjesztő fideszes Németh Szilárd - akihez később frakciótársa, Mengyi Roland is csatlakozott -, hogy az ilyen energiahordozó jelentősen enyhítené az ország importenergia-függőségét.

A törvény leírja azt az eljárást, amit akkor kell követni, ha a földgázkereskedő ellehetetlenül, illetve beszerzési forrásai "bedugulnak". Ilyenkor a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal végső menedékes szolgáltatót jelöl ki az ezen tevékenység ellátására önkéntes kötelezettséget vállaló egyetemes szolgáltatók és kereskedők közül. Amíg a végső menedékes átveszi a szolgáltatást, a fogyasztókat a biztonsági földgázkészletből kell ellátni. A kijelölt végső menedékes a biztonsági készletből felhasznált gázt köteles visszapótolni.

Az egyetemes szolgáltatásra nem jogosult felhasználó - a nagyfelhasználó - áram-, illetve a gázellátásból való kikapcsolására és visszakapcsolására vonatkozó új szabály értelmében az eljárással kapcsolatos, a felhasználónak felróható károkat a felhasználó viseli.

Az Energetikai Állandó Választottbíróság a törvény szerint helyi adót nem fizet, a gazdálkodását pedig az Állami Számvevőszék ellenőrzi.

A hazai termelésű földgázt a termelőnek - 3 napos kötöttséggel - egyetemes szolgáltatási engedéllyel nem rendelkező, volt közüzemi nagykereskedő részére kell felajánlania a 2015. július 1. és 2016. szeptember 30. közötti időszakra. A vásárló a hazai kitermelésű földgázt csak egyetemes szolgáltatásra jogosult felhasználók ellátására fordíthatja.

A törvény meghatározza azt is, hogy a hazai földgáz éves súlyozott átlagára nem lehet kevesebb megajoulonként 0,907 forintnál.

  • kapcsolódó anyagok
ORSZÁGHÁZ
JOGALKOTÁS
ENERGETIKA