Ellentétek az Európai Unióban - Trócsányi: Nem kell félni a vitáktól - Az EU-jog és az uniós intézmények - Konferencia

2015.05.12. Jogi Fórum / MTI

Nem kell tartani a vitáktól az európai intézményekkel fennálló viszonyban, mert ezek megoldását szolgálja az európai jog - jelentette ki az igazságügyi miniszter hétfőn Budapesten.

Trócsányi László Az EU-jog és az uniós intézmények: válság vagy alkalmazkodás című konferencián szólalt föl a Francia Intézetben. Előadásában kifejtette: az Európai Unió politikai, gazdasági és értékközösség, amelyben a viták nyelve a jog. „Lehetnek politikai vagy eszmei nézeteltéréseink, de mielőtt ez elmérgesedne, nézzük meg, hogyan rendelkezik az EU-jog, és ha szükséges, menjünk perre” - mondta. A per konfliktus, ugyanakkor a megoldás része vita esetén – tette hozzá.

Az igazságügyi miniszter kijelentette: az EU-intézményekkel és az Európa Tanáccsal való viszonyban legalább olyan fontos a kommunikáció, mint a struktúra, vagyis a személyközi kapcsolatoknak legalább akkora a súlyuk, mint az intézményeknek. „A párbeszédben hiszek” – szögezte le.

Trócsányi László kifejtette: ha lehet konkrét eseményhez kötni az európai válság eredetét, akkor az az európai alkotmányos szerződés bukása lehet, amikor két alapító tagállamban népszavazáson elutasították a dokumentumot. Ezután megtörni látszott az integráció lendülete – tette hozzá a miniszter.

Ellentétek vannak az Európai Unióban a régi és az új tagállamok között is - mondta, felidézve, hogy 2004. május 1-jén, amikor a belga kormány központi ünnepséget szervezett a brüsszeli Grande Place-on az újonnan csatlakozó tíz tagállam köszöntésére, a „régi” tagállamok képviselői nem voltak jelen. Ellentét van továbbá a kis és a nagy tagállamok között, részben azért, mert eltérő az érdekérvényesítő képességük – jelentette ki.

Az igazságügyi miniszter az európai válsággal kapcsolatban ugyanakkor idézte Hamvas Bélát, aki 1936-ban megjelent könyvében azt írta, a válság az emberi lét alapállapota.

Trócsányi László megnyitó beszéde előtt megemlékezett a hétfőn elhunyt Lámfalussy Sándorról, az euró atyjaként tisztelt közgazdász professzorról.
 

  • kapcsolódó anyagok
TRÓCSÁNYI LÁSZLÓ