Alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette a horvát alkotmánybíróság az egyetemi rektorok és helyetteseik fizetéscsökkentéséről szóló kormányrendeletet – közölte a Jutarnji List című horvát napilap.

A horvát kormány 2013 augusztusában 27 egyetemi rektor és rektorhelyettes fizetését csökkentette 25-30 százalékkal, ami miatt a rektori tanács alkotmánybírósághoz fordult jogorvoslatért.

A bírói testület a napokban úgy döntött, hogy a rektorok és rektorhelyettesek fizetését az érvényes törvényi szabályozás szerint kell meghatározni mindaddig, amíg új törvény nem rendelkezik bérezésüket illetően. A jogszabály kormányrendelettel nem írható felül.

Lapértesülések szerint a legnagyobb egyetemek rektorainak fizetése a döntés értelmében közel nettó 23 ezer kunáig (csaknem 1 millió forintig) is növekedhet.

A kormányrendeletet – amely a gyakorlatban két teljes évet sem ért meg – pozitívan fogadta a közvélemény, mert az oktatási tárca olyan számításokkal állt elő, amelyek szerint ezzel ötmillió kunát (több mint 200 millió forintot) takarít meg évente a költségvetésnek.

Zeljko Jovanovic volt oktatási miniszter akkor abszurdnak nevezte, hogy a nagy egyetemek rektorainak fizetése magasabb, mint az államfőé, helyetteseik pedig többet keresnek, mint a miniszterelnök.

Az alkotmánybíróság indoklásában egyebek között azt írja, hogy a kormány nem bocsátotta nyilvános vitára a rendeletet, és nem adott egyetlen releváns és kielégítő indokot sem arra, hogy legitim, objektív és racionális érvek vezérelték. Az egyetlen elfogadható érvnek a testület azt tartotta, hogy ezzel ötmillió kunát szerettek volna megtakarítani évente.