Kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság Németország ellen, a fuvarozókkal szemben megkövetelt minimálbér-szabályok alkalmazása miatt.

A bizottság közleménye szerint aránytalan mértékben torzítja a szolgáltatáshoz és az áruk szabad mozgásához fűződő jogot az az előírás, hogy a német hatóságok minden Németországot érintő fuvar esetében a német minimálbér-szabályok dokumentált teljesítését követelik meg az út németországi szakaszán.

Németország január 1-jétől minden Németországban, továbbá oda vagy onnan árut szállító vagy pusztán az országon áthaladó fuvarozó esetében megköveteli, hogy a német földön végzett munka után a nem német munkáltatók is a német minimálbért, óránként bruttó 8,5 eurót fizessenek. A szabályozás alkalmazását a tranzitforgalomban egyelőre fel is függesztették a német hatóságok.

Márciusban több országból, a többi között Magyarországról is érkeztek fuvarozók Brüsszelbe, hogy a német szabályozás ellen tiltakozzanak. Akkor Csányi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) nemzetközi titkára elmondta, hogy hivatalos, világos tájékoztatást erről az áruszállítók nem kaptak, ráadásul a német jogszabály 30-500 ezer eurós bírságot helyez kilátásba. Csányi azt is nyomatékosította, hogy mindettől a gépkocsivezetők jövedelme nem, csak a munkáltatókra rakódó teher növekszik.

“A bizottság álláspontja szerint nem indokolható a német intézkedések alkalmazása az áthaladó és bizonyos nemzetközi szállítási tevékenységre, mert aránytalan adminisztratív akadályokat állít, amelyek megakadályozzák az egységes piac rendes működését” – írja közleményében a brüsszeli testület. A bizottság szerint a dolgozók szociális védelme és a tiszta verseny megőrzése más, arányosabb eszközökkel is megoldható lenne, a szolgáltatások és áruk szabad mozgásának korlátozása nélkül.

A bizottság úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldött Berlinbe, amivel megindult a kötelezettségszegési eljárás. A német kormánynak két hónapja van, hogy válaszoljon a brüsszeli felszólításra.