A Teszt és Piac Fogyasztóvédelmi Egyesület (Teszt és Piac) csokorba gyűjtött néhány olyan, a fogyasztók mindennapi életére hatással lévő szabályt, amely a tapasztalatok szerint valamiért tévesen rögzült a köztudatban, így számos fogyasztó téves vagy hiányos ismeretekkel rendelkezik arról, hogy az adott helyzetben milyen jogok illetik meg.

1. „Ha az üzletben veszek valamit, három napon belül úgyis kicserélik.”

Elöljáróban fontos leszögeznünk, hogy a három nap a jogszabály szerint három munkanap. Ugyanakkor sokan úgy gondolják, hogy ez idő alatt indoklás nélkül visszavihetik a terméket, olyan esetekben is, ha esetleg csak meggondolták magukat, vagy rájönnek, mégsem ilyen terméket akartak.

Valójában azonban a kereskedőnek csak akkor kötelessége a csere, ha az adott termék kötelező jótállás alá tartozik (azaz jellemzően tízezer forint feletti tartós fogyasztási cikk), és olyan – nem a vásárló által okozott – hibája van, ami a rendeltetésszerű használatot akadályozza. Ilyenkor, ha a jogszabály által előírt három munkanapon belül vagyunk, akkor a kereskedő nem kísérelheti meg kijavítani a hibát, hanem köteles az eredetileg vásárolttal mindenben azonos cserét biztosítani. Ha ezt nem tudja megtenni, akkor elállhatunk a szerződéstől – ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy visszaszolgáltatjuk a hibás terméket, és visszakapjuk annak vételárát.

2. „Hibás a termék? Tessék levásárolni!”

Fontos tudnunk, hogy a magyar jogrendszer nem ismeri a levásárlás fogalmát. Amennyiben tehát egy hibás terméket jótállási vagy szavatossági időn belül visszaviszünk a vásárlás helyére, és a kereskedő a hibát elismeri, nem kötelezhet minket arra, hogy a vételárat üzletében vagy üzleteinek valamelyikében levásároljuk. Ilyen esetben a forgalmazónak kötelessége a termék vételárát számunkra visszaadni. Természetesen, amennyiben a levásárlás nekünk is kényelmes és jó megoldás, elfogadhatjuk, de ezt kötelezővé számunkra nem tehetik.

Más ugyanakkor a helyzet olyan termékek esetében, amelyek nem hibásak, hanem például azért visszük vissza, mert nem stimmelt a méret, vagy az ajándéknak szánt meglepetés nem nyerte el a megajándékozott tetszését. Mivel ilyen esetekben a jogszabály semmire nem kötelezi a kereskedőt, a levásárlás is egy plusz gesztus.

3. „Hibás a termék? Tessék elvinni a szervizbe, ott javítják meg!”

Sokunkat kiver a víz, amikor azzal szembesülünk, hogy a vásárlás helyére visszavitt termékkel a kereskedő tovább akar küldeni egy távoli szervizbe. Ezért fontos, hogy tudjuk, ehhez nincs joga: a hibás terméket – amennyiben nekünk így kényelmesebb – át kell vennie, és haladéktalanul intézkednie kell a kijavításról.