Támogatott és tehermentesített gazdák - Kedvezően módosul negyvenegy agrár-vidékfejlesztési rendelet

2015.06.11. Jogi Fórum / MTI

A pályázók számára kedvezően módosul összesen negyvenegy, a 2007-2013-as ciklushoz kapcsolódó, az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból és az Európai Halászati Alapból nyújtandó támogatásokat szabályozó rendelet - közölte a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkársága.

A módosítások a Magyar Közlöny keddi számában jelentek meg.

A Miniszterelnökség közleménye szerint az érintett rendeletek egyes rendelkezéseinek hatályon kívül helyezése segíti a források eredményesebb, hatékony felhasználását, a 2015. december 31-én záruló Új Magyarország Vidékfejlesztési Program sikeres megvalósítását.

A módosítások több helyen a jelenleg folyamatban lévő ügyekre is vonatkoznak, a legtöbb hatályon kívül helyezett rendelkezést pedig már a meglévő eljárásokban sem kell alkalmazni. Ennek hatásaként a gazdák eredményesen be tudják fejezni a támogatott fejlesztéseket és lehívhatják a részükre megítélt teljes támogatást.

A rendelet több esetben meghosszabbítja a kifizetési és megvalósítási határidőket is.

A közlemény emlékeztet, hogy a Miniszterelnökség eddig öt alkalommal döntött agrár-vidékfejlesztési jogcímrendeletek módosításáról. A változtatások a gazdák támogatása, valamint a rájuk nehezedő teher és a szankciók csökkentése mellett hozzájárulnak a 2007-2013 közötti ciklusban lekötött, Európai Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Alap forrásainak maximális felhasználásához is.

  • kapcsolódó anyagok
AGRÁRIUM
JOGALKOTÁS
MEZŐGAZDASÁG