Egyéves az új Polgári Perrendtartás - Lehetőségeket vagy akadályokat teremt az új törvény? - Szakértők válaszolnak | Budapest, 2019. március 20. szerda | Regisztráljon most!

Az új Ptk. jelentősége - Vékás Lajos előadása a Polgári Jogi Tudományos Diákkör keretében

2015.06.24. Jogi Fórum / Kuslits Katalin

"A bizonytalanság és a kételkedés nem lehet helytelenítendő" - vallja Vékás Lajos professzor. A kodifikációs szerkesztőbizottság vezetője, korunk egyik legnagyobb tekintélyű jogtudósa a legjelentősebb változásokról, véleményekről és várakozásokról az új Polgári Törvénykönyvvel kapcsolatban. - Kuslits Katalin írása a professzor Polgári Jogi Tudományos Diákkör keretében tartott emlékezetes előadását idézi.

2014. február 20. Polgári Jogi TDK

"Másodéves hallgatóként ültem az előadó soraiban, amikor a korábbi Polgári Törvénykönyv, melynek megalkotói még az én professzoraim, Világhy Miklós és Eörsi Gyula voltak, hatályba lépett" – emlékezik vissza előadónk, Vékás Lajos professor emeritus, kifejezve ezzel azt, hogy az előadótermet most megtöltő közönség helyzetét valaha maga is átélte. Biztosítja a publikumot afelől, hogy tekintetükben a kodifikációt övező vegyes impressziók, valamint a bizonytalanság és a kételkedés nem lehet helytelenítendő: a korábbi kódex kiemelt jelentőségének felismerése az ő esetében is váratott magára.

A Polgári Jogi Tudományos Diákkör által megrendezett előadás keretében vállalkozott a professzor arra, hogy mint a kodifikációs szerkesztőbizottság vezetője, korunk egyik legnagyobb tekintélyű jogtudósa beavasson minket a legjelentősebb változásokba, valamint megossza velünk véleményét, várakozásait az új Polgári Törvénykönyvvel kapcsolatban.

Vékás professzor három kifejtendő témakört jelölt meg: a kodifikációs munkálatok 1948 és 2014 között, a dualista modellt felváltó monista szabályozás és a kódex szerkezete.

1848-2014

Mindenekelőtt érdemes áttekinteni az 1848-tól folyó, kodifikálásra irányuló magánjogi törekvéseket, melyek, ha csak közvetve is, de hozzájárultak a hatályos Ptk. megszületéséhez. Elsőként a Szalay László nevéhez köthető 1848:15. törvénycikket emelte ki Vékás tanár úr, mely a szabadságharc miatt az előkészületek szintjén megrekedt, majd az 1900. évi törvényjavaslat tervezetet, melynek alapelveit sokban átmentették a későbbi javaslatok. Előbbit a háború következtében félretett 1913/15. évi törvénytervezet követte, majd pedig az országgyűlés által el nem fogadott 1928. évi magánjogi törvénykönyv javaslata, mely annak ellenére, hogy hatályba sosem léphetett, a bírói gyakorlatnak sok helyütt visszaköszönő, gyakran hivatkozott forrásává vált. Az első magyar magánjogi kodifikáció a korábbi Ptk. volt, mely áttörte a magántulajdon tagadásából építkező szocializmus korlátait. A bravúr abban állt, hogy jogtudósaink, Világhy Miklós és Eörsi Gyula felismerték a társadalmi feltételek hézagosságában, továbbá a magánjogi normák absztrahálásában rejlő lehetőségeket. Ezt követő állomásnak a politikai nyomásra elkészített 2009. évi CXX. törvény tekinthető, melyben olyan nagy jelentőségű jogintézmények voltak vitatottak, vártak még rendezésre, amelyek tisztázása egy törvénykönyv jogbiztonság követelményét megvalósító, koherens alkalmazásához elengedhetetlen. Hangsúlyozásra került ugyanakkor, hogy egy ilyen nagymérvű munkát sosem lehet elkészültnek tekinteni: az örökké változó gazdasági-társadalmi viszonyok közt sosem lehet tökéletes. A hiányosságok viszont a kódexben olyan mértéket öltöttek, hogy elégtelenné tették azt egy jogterület átfogó rendezésére. A régi minták és az új igények kölcsönhatásában született meg a 2013. évi V. törvény, nyomában az átmeneti és felhatalmazó rendelkezéseket tartalmazó 2013. CLXXVII. törvénnyel, mely dönt arról, mely relációkban szükségszerű a hatályos, és mely esetben a korábbi Törvénykönyv alkalmazása.

Monista elvre épülő kódex

A korábbi dualista elven nyugvó szabályozáshoz képest jelentős eltérés a monista elv választása az új Ptk.-ban. Különösen talán abból kifolyólag, hogy a nagy kodifikációk mind a dualista modell mellett foglaltak állást, vagyis: alkottak külön kereskedelmi törvényt is. Hazánkban e kettősség miatt gyakran eltérő álláspontok formálódtak annak tekintetében, hogy az egyes esetekben melyik törvény alkalmazandó, ez pedig sűrűn generált további jogvitákat. Ezt az állapotot tetézte, hogy kialakult egy, a gazdasági szükségletek igényelte sajátos kategória a jogalanyok körében, az adott ügykörben járatos természetes személy, vagyis a fogyasztó. Ennek tükrében a választás tulajdonképpen már nem a monista-dualista ellentétben áll, hanem a monista-trialista szembeállításban. A jogalkotó természetesen nem kívánta az eddigi fejetlenséget tovább növelni, így az egyetlen fenntartható alternatíva, a monista elv mellett döntött. A jelenlegi kódexre vetítve a kifejtetteket, a Ptk.-ba bekerültek a hagyományos kereskedelmi szerződés típusok, mint a bizomány, a fuvarozás, a szállítmányozás vagy a biztosítás, de korábban atipikusként kategorizált alakzatok is rendezésre kerültek, mint az ügynöki és egyéb közvetítői szerződések, a lízing, a faktoring, vagy a franchise. Mindemellett a gazdasági társaságok joga beépült a kódexbe, tetten érhető ez többek között a jogi személyek szabályozása terén: ezeknek külön könyv lett szentelve az új kodifikációban. Ám az ésszerűségen túl nyomós érv a monista modell mellett a társadalmi körülmények alapvető megváltozása, így az emberek iskolázottsági rátájának magas mutatója, azaz, hogy az analfabetizmus mára szinte teljesen visszaszorult. Ez jelenti egyszersmind, hogy már lehet egyforma követelményeket támasztani a különböző jogalanyokkal szemben: elvárhatóvá vált, hogy mindenki el tudjon igazodni a saját ügyletei körében. Ha ez valakinek mégsem sikerülne, lehetőségként kínálkozik jogi tanácsadó vagy ügyvéd igénybevétele.

A kódex szerkezete

Mivel a nóvumok olyan nagy mértékben jellemzik az új Polgári Törvénykönyvet, a professzor csak az egyes könyvek legjelentősebbjeinek kiemelésére vállalkozott, s rögtön a Bevezető rendelkezéseken átugorva foglalkozott a Második könyv, vagyis Az ember, mint jogalany újításai körében a sérelemdíjjal. A sérelemdíj, mely a 2:52§-ban van szabályozva, kiemelt jelentőségű szankció, mivel az emberi személyiséget hivatott védeni, tekintet nélkül arra, hogy a sérelem az emberi minőség mely szegmensét érinti. A személy kompenzálása mindig vagyoni eszközökkel, pénzzel történik, melyben specialitás, hogy a megsértett személyt ért hátrányt nem kell bizonyítani, mindazonáltal, az elszenvedett hátrány nagysága a sérelemdíj megállapításánál szempont lehet. Annyiból megkérdőjelezhető a szabály újszerűsége, hogy már egy korábban meglévő intézményt, a nem vagyoni kártérítést váltja fel, ahol azonban a hátrányokozás bizonyításának szükségessége körében nem alakult ki kiforrott álláspont a bírói gyakorlatban: egy részük szigorúan megkövetelte, mások köztudomású ténynek kezelték, míg egy harmadik csoport a nem vagyoni kártérítés megítéléséhez csak a mai sérelemdíj megítélésének követelményeit támasztotta, vagyis nem kívánta meg a hátrányt, annak nagysága pusztán az összeg megítélésénél kapott jelentőséget.

A Harmadik, vagyis A jogi személyekről szóló könyvben említésre legérdemesebbnek Vékás professzor a diszpozitivitás – kógencia szembeállítását tartotta. Bár a szabályozás e területen kifejezetten diszpozitív, melyet a kodifikáció expressis verbis ki is mond, kivételesen előfordulnak eltérést nem engedő szabályok. Kógens egy rendelkezés akkor, ha a Ptk. az eltérést tiltja, vagy ha az eltérés a jogi személy hitelezőinek, munkavállalóinak vagy a tagok kisebbségének jogait nyilvánvalóan sérti, vagy a jogi személyek törvényes működése feletti felügyelet érvényesülését akadályozza.

A Negyedik, a Családi jogi könyvről szólva, a házassági vagyonjogi rendszerek megjelenése az egyik legnagyobb előrelépés. A felek házassági vagyonjogi szerződést köthetnek, melyben rögzíthetik, hogy mely vagyonjogi rendszert kell a házastársi vagyonközösség helyett vagyoni viszonyaikra alkalmazni. A törvénykönyv maga modelleket kínál: a közszerzeményi -, valamint a vagyonelkülönítési rendszert. Megfelelő rendelkezés hiányában a házastársak között törvényes vagyonjogi rendszer áll fenn. A privátautonómiából fakadó diszpozitivitásra tekintettel a felek a törvényes, vagy a választott vagyonjogi rendszertől is eltérhetnek, amennyiben azt a törvény nem tiltja.

A Dologi jogi könyvben, mely ötödikként szerepel az új Kodifikációban, a tömérdek változás közül egy, a zálogjogot érintő került hangsúlyozásra. A korábbi szabályozásban nem álltak rendelkezésre megfelelő eszközök arra, hogy a hitelező biztosítékot kapjon arra az esetre, ha a kötelezett nem teljesít, e garancia megléte pedig szükségszerű feltétele egy vagyonjogi szerződésnek. Így a hatályos Ptk. egy korlátolt, elsőbbségi jogot biztosító járulékos dologi hitelbiztosítékot határoz meg: „zálogjoga alapján a zálogjogosult a követelésének biztosítására szolgáló vagyontárgyból (zálogtárgy) más követeléseket megelőző sorrendben kielégítést kereshet, ha a biztosított követelés kötelezettje (személyes kötelezett) nem teljesít.”

Hatodikként, a Kötelmi jogi könyv körében jelentős nóvum a kontraktuális és a deliktuális kártérítési felelősség eltérő kimentési lehetősége. A hatályos törvényi rendelkezések szigorúbb kimentési feltételeket támasztanak akkor, ha a károkozásra szerződésszegéssel került sor, mint szerződésen kívül. A jogalkotó abból a megfontolásból indul ki, hogy a szerződéskötés egy alaposan átgondolt, kockázatokkal számoló cselekmény, melyet akkor és oly módon kell teljesíteni, ahogy azt a felek a szerződésben vállalták. Ezért a felelősség alól mentesülni csak három konjunktív feltétel fennállásának bizonyítása esetén lehet, így szerződésszegést ellenőrzési körén kívül eső, a szerződéskötés időpontjában előre nem látható körülmény okozza úgy, hogy ne legyen elvárható, hogy a körülményt elkerülje vagy a kárt elhárítsa. Ehhez képest deliktuális kártérítési felelősségnél a mentesüléshez csupán a magatartás felróhatóságának hiányát kell bizonyítani.

Utolsóként Vékás Lajos az Öröklési jogi, vagyis a Hetedik könyvben az özvegyi jogállás törvényes öröklés rendjében bekövetkezett eltérésekre hívta fel figyelmünket. Míg leszármazók mellett a túlélő házastársat egyes vagyontárgyakon, a közösen lakott lakáson és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakon holtig tartó haszonélvezet illeti meg, addig a többi vagyontárgy tekintetében csak egy gyermekrész erejéig válik állagörökössé. Ez sok szempontból előrelépés a korábbi kodifikációban lefektetett, egész hagyatékon fennálló haszonélvezetéhez képest az özvegynek. Leszármazók hiányában, vagy arra az esetre, ha vannak ugyan, nem örökölhetnek, a törvény a következő szabályokat rendeli alkalmazni: „az örökhagyó házastársa örökli az örökhagyóval közösen lakott lakást és a hozzá tartozó berendezési és felszerelési tárgyakat. A hagyaték többi részének felét az örökhagyó házastársa örökli, másik felét az örökhagyó szülei öröklik fejenként egyenlő arányban.”

  • kapcsolódó anyagok
POLGÁRI JOG
ÚJ PTK