A Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint biztonságosabb és átláthatóbb lesz a hazai pénzügyi rendszer, ezen belül kiemelten a befektetési szolgáltatási piac az új jogszabály-módosítások életbe lépésével – közölte a jegybank kedden.

A pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztését szolgáló – a Magyar Közlöny 2015. június 29-i számában kihirdetett – törvénycsomag alapján a tőkepiaci ügyfelek számára a szolgáltatók kötelesek lesznek havonta értékpapírszámla-kivonatot küldeni. Emellett 2016. január 1-jétől az ügyfelek az MNB honlapjáról is le tudják majd kérdezni számlaegyenlegüket. A jegybank pedig ellenőrzi az MNB-nek küldött és a központi értéktár (KELER) által kezelt adatok egyezőségét. Mindez növeli az átláthatóságot.

Jelentősen erősíti a tőkepiac biztonságát, hogy 100 ezer euróra nő a Befektető-védelmi Alap (BEVA) kártalanítási kötelezettsége az eddigi 20 ezer euróról. A BEVA munkaszervezetét a továbbiakban az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) látja el, de a garanciaalapok – eltérő jellegük miatt – változatlanul elkülönülten működnek.

Szigorodnak a könyvvizsgálókra vonatkozó előírások: a pénzügyi szektorban a jövőben csak megfelelő ágazati minősítéssel rendelkező könyvvizsgálók tevékenykedhetnek, akiket a könyvvizsgálói közfelügyeleti hatóság felügyel. További szigorítást jelent a kibocsátói könyvvizsgálói minősítés bevezetése, és az, hogy egy adott kibocsátónál egy magánszemély legfeljebb öt évig végezhet könyvvizsgálatot. A könyvvizsgálóknak a jövőben súlyos jogsértés, bűncselekmény gyanúja esetén azonnal írásban jelezniük kell az általuk feltártakat az MNB-nek.

A befektetési vállalkozások, alapkezelők és hitelintézetek vezető állású személyeire vonatkozó engedélyezési szabályok is szigorúbbá válnak. A befektetési vállalkozásoknál e posztokra egyebek közt csak a jó üzleti hírnévvel rendelkező, legalább három éves pénzügyi-gazdasági vezetői gyakorlatot igazoló szakemberek választhatók meg.

A befektetési szolgáltatóknak a korábbiakhoz képest védettebb, zárt, auditált, a felügyelő hatóság számára azonnali ellenőrizhetőséget biztosító informatikai rendszereket kell üzemeltetniük.

A belső védelem erősítése érdekében a befektetési és pénzügyi vállalkozásoknak – a jegybankhoz előzetesen bejelentett – megfelelő szakmai végzettséggel és tapasztalattal rendelkező belső ellenőrt kell kinevezniük. Az 500 milliárd forint feletti mérlegfőösszegű, nem nyilvános részvénytársaságként működő hitelintézeteknél, befektetési vállalkozásoknál kötelező audit bizottságot is működtetni a döntéshozatalhoz.

Erősödnek a jegybank ellenőrzési és intézkedési jogosítványai is: a jegybank szükség esetén – számos uniós felügyelet gyakorlatával megegyező módon – valamennyi pénzügyi piacon maximum 60 napra helyszíni vizsgálókat rendelhet ki a piaci szereplőkhöz.

Az MNB-nek a korábbiaknál sűrűbben – a befektetési szolgáltatóknál például az eddigi öt helyett háromévente – kell helyszíni vizsgálatot lefolytatnia az általa felügyelt piacok szereplőinél. Új eszközként rendkívüli célvizsgálatot is indíthat és ehhez külső szakértőt is felkérhet.

Haladéktalan helyszíni ellenőrzést is alkalmazhat az MNB a felügyelt intézményeknél, ilyet eddig csak a jogosulatlan piaci szereplőknél alkalmazott. Az ilyen típusú vizsgálatokhoz azonban a jegybanknak minden esetben ügyészségi felhatalmazást kell kérnie vagy legkésőbb öt napon belül meg kell küldenie az ügyészségnek a vizsgálati jegyzőkönyvet. Ezen felül minden esetben a rendőrség és hatósági tanú közreműködését kell kérnie a haladéktalanul megtartott helyszíni ellenőrzésekhez. A piacfelügyeleti eljárás esetén előzetes bírói engedélyhez kötött helyszíni kutatást is végezhet az MNB.