Az Onódy-per – Egy híres ügy a magyar jogtörténetből

2015.07.17. Jogi Fórum / Sereg András

A hatvanas évek közepén gazdasági bűnügybe csavart kirakatpert rendezett a politikai hatalom, hogy megmutassa, ki az úr a háznál. A célszemély szerepére Onódy Lajost, a sikeres vendéglátó-ipari vezetőt szemelték ki, de rajta kívül tizenegy társa is a vádlottak padjára ült. A hecckampányban meghurcolták a kor egyik leghíresebb színésznőjét is.

Az 1920-ban született Onódy Lajos, akinek a nevét helytelenül Ónodynak vagy Onódinak is írják, a Ganz-gyárban dolgozott segédmunkásként, később villanyszerelőként, majd műszaki tisztviselőként. A nyilas hatalom alatt kommunistákat, dezertőröket, zsidókat mentett, szerepe volt a Ganz-gyári gépek Németországba hurcolásának elszabotálásában is. 1944 végén a Gestapo letartóztatta, halálra is ítélték, de a szovjet csapatok megérkezése miatt az ítéletet már nem hajtották végre.

A háború után az Extra Cukorka- és Csokoládégyár nagykereskedelmi üzletágának vezetője lett, majd 1949-ben megbízták a Büfé Nemzeti Vállalat megszervezésével, amelynek feladata az államosított presszók és büfék üzemeltetése volt. A cég Onódy irányításával dinamikusan fejlődött, és 1953-ban átalakult Éttermi és Büfé Vállalattá. Övéké volt a Kis Royal, a későbbi Moulin Rouge helyén álló Budapest Táncpalota, az Abbázia, a Gresham-, az Emke, a Savoy, a Váci utcai Anna Presszó, a Budapest Eszpresszó, a budai Rózsakert, az Apostolok Étterem, a Baross kávéház, a Jereván és a margitszigeti Casino Étterem. A vállalat fénykorában Balaton-parti szállodákat, moteleket, bárokat, csárdákat is üzemeltetett. Az ötvenes évek közepére kitűnő cukrásztermékeivel és hidegkonyhájával népszerűvé vált a Mézes Mackó. A vállalat a hatvanas évekre az egyik legnagyobb hazai vendéglátó-ipari céggé nőtte ki magát – 380 kisebb-nagyobb üzemegységgel és több ezer dolgozóval.

Onódy nagyvonalú, fantáziadús vezető volt, aki ízletes hidegtálakkal, potya italokkal, kisebb-nagyobb ajándékokkal építgette kapcsolatrendszerét. Tischler János történész szerint Onódy tipikus „kijáró” volt, aki a saját javára tudta fordítani a rendszer merevségét, s ehhez minden eszköz és lehetőség megadatott neki.


Onódy a Mézes Mackó reklámjában

A vendéglátáson kívül megvetette lábát a futball- és a vadásztársadalomban is. 1953-ban az FTC, akkori nevén a Budapesti Kinizsi labdarúgó szakosztályának vezetője lett. Egyik nagy „stiklijeként” emlegették, amikor 1955-ben a bécsi húsvéti tornán a Kinizsi piros-fehér színe helyett a Fradi hagyományos zöld-fehér mezében küldte pályára a focistákat. A hatvanas évek elején a mátrai Kisnánáson létrehozta a Mackó és a Diána vadásztársaságokat, amelyeknek öt, illetve hét tagja volt – rajta kívül Gáspár Sándor, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, Nezvál Ferenc igazságügy-miniszter, Szalay József, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Szénási Géza legfőbb ügyész, Bodonyi Márton, a Legfelsőbb Katonai Bíróság elnöke és Kelemen Endre, az egyik legismertebb igazságügyi orvos szakértő.

Az Onódy-ügy kirobbanásának hátterében elsősorban külpolitikai változások húzódtak meg: a keményvonalas szovjet pártvezetők, Leonyid Brezsnyev vezetésével 1964-ben leváltották a kommunista párt éléről Nyikita Hruscsovot. Ekkor a magyar testvérpárt vezetői is lépést váltottak: a Politikai Bizottság elfogadta a Korom Mihály által jegyzett, az „egyes belső ellenséges csoportok tevékenységéről” szóló írásos előterjesztés azon határozati javaslatát, amely szerint „a Politikai Bizottság helyesli a jobb- és baloldali ellenséges személyeknél és csoportoknál tapasztalható élénkülés visszaszorítása érdekében nem széles körű adminisztratív intézkedések foganatosítását a Magyar Népköztársaság törvényeibe ütköző cselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt”.

Az „élénkülés” egyik okozóját, Onódy Lajost 1964. október 30-án tartóztatták le. Otthonából megbilincselve vitték el, és demonstratív módon ugyanígy beszállították a vállalatához, hogy az irodáját átnézzék.

A történésékkel az MSZMP Központi Bizottsága is foglalkozott, mi több: az ügy „feltárására” a Központi Bizottság két titkárát, Biszku Bélát és Korom Mihályt, valamint Pap János belügyminisztert delegálták. A koncepciós per fő kiagyalója, Biszku egyszerűen látta világot: „Onódy az párttag volt, és olyan, munkásból lett, eredményeket felmutató igazgató volt, aki fokozatosan csúszott le, s követett el bűncselekményeket.” Az ülésen felszólalt Kádár János, a KB első titkára is, aki legszívesebben az egész Onódy-ügyet a szőnyeg alá söpörte volna: „a rendszer érdeke azt követeli meg, hogy ne csináljunk belőle nagy ügyet.” Hogy miért nem? A párt első embere erre is választ adott: „Itt nagyon sok érintett ember van. S mondok valamit: ezeket már nem a kapitalizmustól örököltük. Még az Onódyt sem. Ezek a mi saját nevelésű embereink. Ez a dolognak a fájdalmas és keserű része.”


Népszabadság, 1964. december 5.

A Népszabadság 1964. december 5-én adta hírül, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást folytatott Onódy Lajos, az Éttermi és Büfé Vállalat igazgatója és 11 társa ellen a társadalmi tulajdont károsító bűncselekmények miatt. „A nyomozás megállapította, hogy a terheltek éveken keresztül csaltak, sikkasztottak, károsították a kezelésükre bízott társadalmi tulajdont, s bűnszövetségben elkövetett cselekményeikkel mintegy 400 ezer forint kárt okoztak a népgazdaságnak.”

Három hónapnyi nyomozás után, 1965. február 1-jén emeltek vádat Onódy és tizenegy társa ellen sikkasztás, csalás és hűtlen kezelés miatt. A nyilvános tárgyalás február 22-én kezdődött a Fővárosi Bíróságon, és március 20-án Onódyt hét és fél év börtönre ítélték. Fellebezés után a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság felmentette őt a a csalás vádja alól, és több másik vádpontban is enyhébben ítélte meg a cselekményeit. A bíróság így is jogerősen hat és fél év börtönbüntetést és 32 ezer forint pénzbüntetést szabott ki rá. Később polgári peres eljárásban további 65 ezer forint kártérítés megfizetésére is kötelezték Onódyt, aki az ítélet szerint „kb. 150 ezer” forint értékű kárt okozott, amiből saját haszna 14 715 forint volt. 

A hecckampányban meghurcolt Bara Margit színésznő

A hatalom céljai érdekében nem válogatott az eszközökben. Azért, hogy Onódyt lejárassák a közvélemény előtt, azt terjesztették el róla, hogy az irányítása alatti mulatóhelyeken vad orgiák zajlottak magas rangú funkcionáriusok és fiatal művésznők közreműködésével. Az egyik célpont Bara Margit színésznő volt, akiről elhíresztelték, hogy meztelenül táncolt az asztalon, és a csupasz testéről nyalogatták a csokoládét a meghívott vendégek. A művészvilág nem állt ki Bara mellett. Egyedül Szirtes Ádám kelt a védelmére, aki felháborodásában, hogy mit műveltek kolléganőjével, az illetékes kerületi pártbizottságon asztalra vágta a tagkönyvét. Az ügy abszurditására jellemző, hogy miközben Onódy és Bara nem is ismerte egymást, az érintett párt- és állami vezetők közül mindenki „megúszta” a főbűnössel való kapcsolatát.

Onódy négy év négy hónapot ült a szegedi Csillag börtönben. Elítéltként az Alföldi Bútorgyárban dolgozott, ahol a belélegzett vegyszerek miatt tüdeje és szeme károsodott, több fogát elvesztette és cukorbeteg is lett. 1969. február 28-án helyezték feltételesen szabadlábra. Hat hétig kórházban ápolták, majd 49 éves korában nyugdíjazták. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 1980-ban „kegyelemből” mentesítette a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Jogi rehabilitációját, pere koncepciós voltának elismerését, és ezáltal a rá kiszabott ítélet semmisnek nyilvánítását 1990 után sem sikerült elérnie.

Az Onody-ügy sokáig tabutémának számított a magyar sajtóban. Olyannyira, hogy egy 1989-ben vele készített interjúban az újságíró még csak szóba sem hozta a perét. Sőt, az egyik kérdése így hangzott: „Az Éttermi és Büfé Vállalat vezérigazgatójaként ünnepelt vezető volt, igazán befutott káder. Gondolom, gyakran lehetett a kor ünnepelt vezetőinek társaságában?” Ebben a két mondatban nemcsak a szóismétlés és a bumfordiság szembetűnő, hanem az ismerethiányba bújtatott gyávaság is.

Onódy Lajos 76 éves korában, 1996 februárjában hunyt el. Halála előtt igazi elégtételt kapott: az izraeli Yad Vashem Intézet a Világ Igaza kitüntetést adta neki, mert élete kockáztatásával zsidókat mentett meg a háború alatt: a férfiaknak igazolást szerzett, hogy a haditermeléshez nélkülözhetetlen munkások, míg feleségeiket egy barátja házában bújtatta el.

  • kapcsolódó anyagok
JOGTÖRTÉNET