Előzetes bírósági döntéshozatal - Hiányosság a polgári perrendtartásban - Az Ab jogalkotásra szólította fel az Országgyűlést

2015.07.20. Jogi Fórum / MTI

Az Alkotmánybíróság (Ab) arra szólította fel az Országgyűlést a honlapján publikált határozatában, hogy december 31-ig alkosson jogszabályt, megszüntetve az előzetes bírósági döntéshozatali eljárással kapcsolatban megállapított mulasztásos alaptörvény-ellenességet.

A testület azt kifogásolta, hogy a polgári perrendtartásról szóló törvény nem tér ki arra: az ilyen eljárás kezdeményezésére irányuló kérelem elutasításáról a bíróságnak döntenie kell és azt legkésőbb az ügydöntő határozatban köteles megindokolni.

A döntést egy cég beadványa alapján hozta meg az Ab, ebben a vállalkozás négy, 2009. augusztusi - később a parkolási társaság által perre vitt -, összesen 67 ezer 500 forintos bírság ügyében folyó eljárás során emelt kifogást a hatályos szabályozás ellen.

Ugyanakkor az Alkotmánybírság elutasította a konkrét ügyben a Fővárosi Törvényszék által hozott ítélet alkotmányellenességének kimondását és megsemmisítését, mivel a Fővárosi Törvényszék a konkrét ügyben előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésére kötelezett bíróság volt.

Ez a kötelezettség az előzetes döntéshozatali eljárás természeténél fogva azonban csak akkor köti a bíróságot, ha ténylegesen felmerül az előzetes döntéshozatal lehetősége. E lehetőség mérlegelése a kötelezett (tagállami) bíróság kompetenciájába tartozik - írták.

Hozzátették: a magyar bírói gyakorlat követi az Európai Bíróság precedensjogát, amikor megállapítja, hogy nincs helye előzetes döntéshozatali eljárás kezdeményezésének, ha a fél nem a közösségi jog értelmezését, hanem annak megállapítását kéri, hogy az irányadó magyar jog nem felel meg a közösségi jog által védett alapelveknek.

  • kapcsolódó anyagok
POLGÁRI ELJÁRÁSJOG
ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG