A Bizottság nem tudta bizonyítani, hogy Írország az orvos gyakornokok tekintetében nem megfelelően hajtotta végre a munkaidőről szóló irányelvet – áll az Európai Unió Bíróságának ítéletében.

A C‑87/14. sz. ügyben hozott ítélet – Bizottság kontra Írország

A munkaidő‑szervezésről szóló irányelv1 előírja, hogy minden munkavállalót minimális napi és heti pihenőidőnek kell megilletnie. Ezen túlmenően hétnapos időtartamokban az átlagos munkaidő, a túlórát is beleértve, nem haladhatja meg a 48 órát. A tagállamok végezetül referencia‑időszakokat írhatnak elő e szabályok alkalmazására, feltéve hogy ezek az időszakok nem haladják meg a 6 hónapot, illetve objektív vagy műszaki okok vagy a munka megszervezésével kapcsolatos okok esetén a 12 hónapot.

Írországban az írországi orvosok szövetsége (Irish Medical Organisation) – amely az Írország területén praktizáló orvosok összességét képviseli – és az egészségügyi hatóságokat képviselő közintézmény, az egészségügyi szolgáltatók hivatala (Health Service Executive) kollektív szerződést és munkaszerződés‑mintát hozott létre az orvos gyakornokokra vonatkozóan.

A Bizottság úgy véli, hogy a kollektív szerződés és a munkaszerződés‑minta bizonyos rendelkezései ellentétesek az irányelv szabályaival, különösen a minimális pihenőidőkkel és a heti munkaidő időtartamának korlátaival kapcsolatos szabályokkal. Mivel a Bizottság nem találta kielégítőnek az ír állam által nyújtott magyarázatokat, úgy határozott, hogy kötelezettségszegés megállapítása iránti keresettel fordul a Bírósághoz.

Ítéletével a Bíróság bizonyítottság hiányában elutasítja a Bizottság keresetét.

A Bizottság azon érvére válaszul, amely szerint az orvos gyakornokok bizonyos képzési ideje tévesen nem minősül „munkaidőnek” (tekintettel arra, hogy ezeket a képzéseket a munkáltatótól független szervezetek biztosítják – vagy a munkáltatónál vagy másutt – havi két és fél óra és tizenhét óra közötti időtartamban), a Bíróság megjegyzi, hogy a Bizottság nem bizonyította, hogy e képzések idején az orvos gyakornokok rendelkezésre állnak azért, hogy a betegek számára orvosi ellátásokat nyújtsanak és kötelesek ténylegesen a munkáltató által meghatározott helyen tartózkodni, valamint a munkáltató rendelkezésére állni azzal a céllal, hogy szükség esetén haladéktalanul nyújtani tudják a megfelelő szolgáltatásokat. A Bíróság ezenfelül megállapítja, hogy a munkaszerződés‑minta nem állapít meg képzési kötelezettséget az orvos gyakornokok számára, valamint nem vezet be és nem is ír elő a képzés területén sajátos munkaügyi kötelezettségeket.

A Bizottság ezen túlmenően előadja, hogy álláspontja szerint ellentétes az irányelv rendelkezéseivel az, hogy a kollektív szerződés értelmében azon orvos gyakornokok referencia‑időszakát, akiknek a munkaszerződése meghaladja a 12 hónapot, 6‑ról 12 hónapra hosszabbítják meg. A Bíróság e tekintetben úgy véli, hogy a Bizottság nem tudta kifejteni, hogy ezen időszak meghosszabbításának feltételei miért nem teljesülnek, holott Írország az irányelv értelmében vett objektív vagy munkaszervezési ok fennállására hivatkozott (azaz, hogy az orvos gyakornokokat elegendő rugalmasság mellett kell tudni feltüntetni a szolgálati beosztásban).

A Bíróság végezetül a Bizottság azon érvét vizsgálja, amely szerint a munkaszerződés‑minta egyrészről nem jelzi, hogy az orvos gyakornokok jogosultak az irányelvben megállapított minimális napi és heti pihenőidőre, vagy egyenértékű kompenzációs pihenőidőkre, másrészről pedig nem korlátozza kifejezetten a heti munkaidő teljes időtartamát. A Bíróság megjegyzi, hogy a Bizottság azzal, hogy a munkaszerződés‑minta egy‑egy olyan rendelkezésére hivatkozik, amelyeknek pontos alkalmazási köre ráadásul a felek között vita tárgyát képezi, nem tudja bizonyítani az irányelvvel ellentétes gyakorlat fennállását. A Bíróság emellett rámutat, hogy nem vitatott, hogy az irányelvet átültető jogszabályból eredő jogi keret egyértelmű, és mindenesetre alkalmazandó.


[1] A munkaidő‑szervezés egyes szempontjairól szóló, 2003. november 4‑i 2003/88/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 299., 9. o., magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 381. o.).